Nem tudom, hogy Szlovákiában miért büntetjük a labdarúgást.

A dolgokat úgy kell kezelni, hogy a szív öröme megmaradjon. Amikor Szent Hildegárd ezt írta a 12. században, valószínűleg nem gondolta volna, hogy valaki a jövőben arra használja fel a tanácsát, hogy a labdarúgás nevű játék mellett érveljen.

A labdarúgás szenvedély és függőség egyben. Ha ön egy futballszurkoló, akkor egy kicsit skizofréniás is. Míg ön általában egy nyugodt és megfontolt ember, a futballmérkőzésen képes egy rossz passzon is úgy felhúznia magát, mint semmi máson. Ha győz a csapata, akkor az adrenalinszintje az egekben, ám ha veszít, akkor a felesége a kedvenc ételével vagy a szomszédokról szóló pletykákkal sem képes önt felvidítani. Egyszerűen két személyiség lakozik önben: a normális és a szurkoló.

Nem tudom, hogy Szlovákiában miért büntetjük a labdarúgást. Az elmúlt hónapok során sokat olvastam és hallottam a kertészekről, masszőrökről, bőrdíszműárusokról. Meg kellett értenem a gondozónőket, akik az idős osztrákokat gondozzák, hogy hadd utazzanak elsőként már akkor, amikor még nem ijesztgettek bennünket a mediánnal.

Egyetlen szót azonban sehol sem sikerült elkapnom – ez pedig a futball. Minthogyha három hónapra eltűnt volna az itteni nyelvhasználatból. Kiabálhattuk, hogy mondjatok valamit a focimeccsekről is, de a döntéshozók csak a nyilvános eseményekről beszéltek. Megkérdeztük, mi lesz a labdarúgókkal, a válasz pedig az volt, hogy ők nem léteznek, mert a kompenzációs kérvénynyomtatványon nem szerepelt ilyen rubrika. Ezen a héten olvastam az éjszakai klubokról, mozikról vagy színházakról, de a futballmérkőzésekről annak ellenére se találtam semmit, hogy szombaton újraindul a bajnokság. A színházban száz ember lehet jelen, a húszezres stadionban ötszáz.

Európában rajtunk kívül nem létezik olyan ország, amely ne foglalkozott volna külön a futball problematikájával. Értem én, hogy talán mindegyik politikus, higiénia szakember és a válságstáb többi tagja gyűlöli a labdarúgást, de semmiképpen sem szabadna gyűlölniük a fociszurkolókat. Ezek ugyanazok az emberek, akik a bőrdíszműárú üzleteket működtetik, kertészeti eszközöket vásárolnak vagy edzőterembe járnak. Nem igazságos csak azért büntetni őket, mert annak idején a srácok nem választották be a saját csapataikba. Ezt olyan logikus érvelésekkel sem lehet megindokolni, mint például, hogy az éjszakai klub vendégeit kevésbé fertőzi meg a rúdtáncoslány, mint a jobbhátvéd a futballpályán.

Megértem, hogy azt mondani, „nem szabad” mindig egyszerűbb a „már szabadnál”. Viszont, ha valaki nemet mondott, és már elhárultak a kiváltó okok, akkor igent is kellene mondania. Ez a dolgok logikus menete. Ha egy epidemiológiai vészhelyzet áll fenn, akkor azt mondjuk ki és írjuk le, de mindenki számára egyenértékűen. Ha pedig nem áll fenn, akkor viszont focimeccsre akarunk járni.

Az írás eredeti verziója 2020.06.11-én a hnonline.sk portálon jelent meg.