„Őszintén szólva, még életemben nem játszottam olyan minőségi futballisták ellen, mint szombaton, de megküzdöttem velük.” A DAC élvonalbeli történelmének a harmadik legfiatalabb gólszerzője közvetlenül a mérkőzést követően szinte semmire sem emlékezett a gólját eredményező szituációból.
„Természetesen eddigi pályafutásom legszebb pillanatai ezek. Boldog vagyok, amiért az első élvonalbeli gólomat a felnőttek között pont egy ilyen nagycsapat ellen értem el, mint a Slovan, így csodálatos érzések kavarognak bennem, kiélvezem a helyzetet. Mindegyik mérkőzésnek valamilyen konkrét céllal vágok neki, ezt szombaton sikerült is teljesítenem, így örülök ennek. A gólomat eredményező szituációból szinte semmire sem emlékszem, mert minden lehetséges érzés kavargott bennem. Jött a fejes, majd mentem is ünnepelni” – igyekezett felidézni a Niké Ligában szerzett első találatát követő érzéseit a 18 éves Karol Blaško, a DAC első ligás történelmének a harmadik legfiatalabb gólszerzője. Blaško az 55. percben szerzett találata volt a szombati Slovan-DAC (2:2) rangadó első gólja.
Fiatal középpályásunk sorozatban második alkalommal volt a kezdőcsapat tagja, a legutóbbi hétvége után 5 pályára lépés áll a neve mellett a honi élvonalban. „Elsősorban elmondanám, hogy a Zólyombrézó ellen sem számítottam rá, hogy a kezdő tizenegyben kapok lehetőséget, de szerintem egészen jó teljesítményt nyújtottam. Így a Slovan elleni rangadót megelőzően magabiztosabb voltam. Természetesen nem én döntök arról, hogy a következő összecsapáson is a kezdőcsapat tagja leszek-e, de bízom magamban. Élvezem a jelenlegi szituációt és meglátjuk, mi lesz. Őszintén szólva, még életemben nem játszottam olyan minőségi futballisták ellen, mint szombaton, de megküzdöttem velük. Semmiképpen sem volt egyszerű dolgom, de mindent megtettem annak érdekében, hogy győzzünk, és hogy jó teljesítményt nyújtsak. A fizikai erőben, a játékosok egyéni minőségében és a gyorsaságban éreztem a legnagyobb különbséget más csapatokkal és az ifjúsági futballal összehasonlítva” – mutatott rá többek között arra, hogy a jobb szeme alatti sebhellyel játszott egészen a lecseréléséig.
Blaško első bajnoki találata is hozzájárult a Slovan otthonában elért döntetlenhez, bár a 2:0-s vezetésünknél joggal bízhattunk mind a három pont megszerzésében. „Jól kezdtük a második félidőt és sikerült kétszer is betalálnunk. Viszont el kell ismernünk, hogy az utolsó húsz percben a Slovan irányította a mérkőzést, főleg a mi térfelünkön zajlottak az események. Meg kellett volna tartani az előnyünket, ki kell elemeznünk, mi volt a legnagyobb gond” – mondta a Trencsénből származó labdarúgó, akinek az első bajnoki találatát a legközelebbi családtagjai is a saját szemükkel láthatták. „Szombaton a lelátón is erős volt a felállítás, hiszen az édesapám, az édesanyám, a nagynéném, az unokafivérem, az unokanővérem és az ő barátnője is a helyszínen szurkoltak. Tényleg kiváló volt a fanklubom. Az első bajnoki gólomat egyértelműen az édesapámnak ajánlom, aki kiskorom óta mindenben támogat.”