Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Nagymihály 3:0 (1:0)

Beszámoló: DAC 1904 - Nagymihály 3:0 (1:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 3.12.2025, DAC 1904

Meggyőző eredménnyel megyünk tovább a kupában! Az első félidőben Redzic góljával kerültünk előnybe, majd a hajrában rúgtunk még kettőt, és készülhetünk a tavaszi folytatásra.

A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett mérkőzés előtt éreztük, hogy az év egyik legfontosabb összecsapása vár ránk a MOL Arénában. Három idegenbeli győzelem után végre hazai környezetben léphettünk pályára a továbbjutásért, ami önmagában is extra lendületet adott. Tudtuk, hogy a jó formában érkező Nagymihály kemény ellenfél lesz – ezt legutóbb a Slovan otthonában lejátszott bajnokin is bizonyították –, de mi is elszántan, nagy motivációval készültünk. Ahogy Branislav Fodrek vezetőedzőnk is hangsúlyozta: a kupában nincs javítási lehetőség, így minden részletnek óriási jelentősége van. Ezzel a mentalitással vágtunk bele szerdán a kupasorozat egyik legizgalmasabb párharcába.

Az első percekben a vendégek próbáltak támadóbb szellemben fellépni, kezdésként két szögletet is elvégezhettek, de veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. Igyekeztünk átvenni a játék irányítását, de az első negyed órában inkább a másik hibájára vártunk, a támadásaink nem voltak veszélyesek.

A 5. percben Djukanović a lövési kísérlete után ápolást kért, és végül a 10. percben le kellett cserélnünk, helyére Ramadan állt be. Ezt követően is folyamatosan próbáltuk átjátszani a középpályát, de a Nagymihály védelme szorosan zárt.

Egyik csapat sem vállalta fel a túlzott kockázatot. Ugyan nálunk volt többet a labda, de a támadóharmadig ritkán jutottunk el. Ramadan ívelései nem találták meg a megfelelő társakat, távoli lövése pedig a nagymihályi kapu fölé szállt. A taktikai csata dominált: kemény, de sportszerű párharcokat vívtunk, a nagy helyzetek hiányoztak.

A 43. percben azonban megtört a holtpont: Ouro a leshatáron pontosan ugratta ki Redzicet, aki kötényt adva a kapusnak, a hálóba gurította a labdát – 1:0. Ezzel a találattal a félidő végére előnybe kerültünk.

A második játékrész mindkét oldalon cserékkel kezdődött: Gagua és Shimamura léptek pályára Corr és Zubairu helyén. Igyekeztünk uralni a játékot, de a Nagymihály sem adta könnyen a területet, és az 57. percben egy ígéretes helyzetüket szerencsére sikerült blokkolnunk, majd Nemanić biztonságosan fejelt ki egy veszélyes labdát a kapunk elől.

A 64. percben frissítettünk: Udvaros és Herc érkezett Gruber és Ouro helyére, hogy friss lábakkal folytathassuk a játékot. A Nagymihály a 78. percben nagyon közel állt az egyenlítéshez: egy balról érkező labdát Danko azonban nem tudott a kapunkba irányítani.

A 80. percben Ramadan egy szép egyéni akció végén a hosszú sarokba lőtte a labdát, ezzel megszereztük a második találatunkat – 2:0. A kétgólos vezetés már biztonságot adott számunkra, és éreztük, hogy a vendégeknek nagyon nehéz dolguk lesz a hátralévő percekben a felzárkózáshoz. A hajrában, a 87. percben Redzic másodszor is betalált a mérkőzésen, kialakítva a 3:0-s végeredményt. A találattal eldőlt a továbbjutásunk, és bebiztosítottuk helyünket a Slovnaft Cup negyeddöntőjében.

A győzelem nem a legszebb játékunkról szólt, de rendkívül eredményes és határozott teljesítményt nyújtottunk, amivel mindenki elégedett lehet a csapatban. Hogy ki lesz a tavaszi ellenfelünk a legjobb nyolc között, az a december 16-i sorsoláson dől majd el. A mérkőzés után a figyelmünk már a vasárnapi, nagyszombati Spartak elleni bajnoki rangadóra irányul, amely az idei esztendő utolsó hazai találkozója lesz a MOL Arénában.

Edzői értékelés:

Branislav Fodrek (DAC 1904): „Elégedettek vagyunk a kitűzött cél teljesítésével, vagyis azzal, hogy továbbjutottunk. A mérkőzés nem volt túl szép, inkább egy tipikus kupameccsre hasonlított, melyen érezhető volt a túlzott teher. Szerettünk volna nyerni, és kivártuk azokat a lehetőségeket, amelyeket aztán hatékonyan ki tudtunk használni. Végül 3:0-ra győztünk, bár a második találatunk előtt akár kaphattunk is volna egy gólt. A továbbjutás megvan, ebből a szempontból elégedettek vagyunk, és már a vasárnapi derbire készülünk.”

Anton Šoltis (Nagymihály): „Lehetőséget adtunk azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Emiatt a játékrendszerünkön is változtattunk. Az első félidő részünkről rendben volt, egyetlen hibát leszámítva. Támadásban ugyan nem mutattunk sokat, de védekezésben helyt álltunk. A második játékrészben volt két nagy helyzetünk, ezeket be kell rúgni. A második gól után az ellenfél már átvette a mérkőzés irányítását. A találat előtt még tehettünk volna valamit, de ez nem sikerült. A Dunaszerdahely megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE 3:0 (1:0)
Slovnaft Cup, nyolcaddöntő, MOL Aréna, Dunaszerdahelny, 2025. 12. 03., 17:30
Játékvezetők: Marhefka - Čajka, Kuba
Nézőszám: 1932
Gólszerző: 43., 87. Redzic, 80. Ramadan
Sárga lap: 71. Dzotsenidze
DAC 1904: Filipe - Kapanadze, Kacharaba (K), Nemanič, Modesto (83. Mendez) - Gruber (64. Udvaros), Tuboly, Ouro (64. Herc) - Redzic, Corr (46. Gagua), Djukanović (10. Ramadan)
Nagymihály: Jakubech - Danko (81. Ramos), Bednár (K), Dzotsenidze, Park - Begala, Taylort - Hart (69. Brosnan), Zubairu (46. Shimamura), Bahi - López (69. Paulauskas), Lemishko (69. Hugo Ahl)

Lövések: kapura: 7:1, mellé: 3:6
Szöglet: 1:5
Les: 4:1