„Megvolt bennünk a kellő minőség a gólszerzéshez és a továbbjutást érő győzelem kiharcolásához.” Redzic Damir két góllal zárta az évet, bizakodva tekint a tavaszi folytatásra.
„Jó mérkőzést zártunk egy mindig agresszíven futballozó, minőségi csapat ellen. Tudtuk, hogy a Nagymihály is a védekezésre rendezkedik be ellenünk, akárcsak szinte az összes gárda a bajnokságban. Nagyon nehéz az ilyen ötvédős, felállt védelem ellen játszani, de szerencsére megvolt bennünk a kellő minőség a gólszerzéshez és a továbbjutást érő győzelem kiharcolásához. Türelmesek voltunk, az egész pálya szélességében jól járattuk a labdát, így az ellenfélnek nagyon nehéz dolga volt, nem birtokolták sokat a játékszert. Szerintem ez volt a sikerünk kulcsa” – értékelt a tegnapi DAC-Nagymihály (3:0) kupamérkőzés után Redzic Damir, aki csapatunk első és harmadik találatát szerezte.
Damir az első félidő 43., majd a második 42. (vagyis a meccs 87.) percében volt eredményes, megalapozva a tavaszi negyeddöntőbe való továbbjutást. A magyar válogatott szélső a Niké Ligában eltiltását tölti, így a tegnapi volt az utolsó meccse 2025-ben. „Mivel a bajnokságban eltiltás miatt nem léphetek pályára, nagyon vártam a szerdai kupamérkőzést. A szurkolóktól elnézést kértem a piros lapom miatt, elismerem, hogy nagy baklövést követtem el. Kicsit szomorú vagyok, hogy a hátralevő két meccsen már nem léphetek pályára, de annak örülök, hogy jó teljesítménnyel és két góllal sikerült zárnom az őszt. Bízom benne, hogy tavasszal ott folytatom majd, ahol most abbahagytam és továbbra is a csapat segítségére lehetek” – tekintett bizakodva a 2026-os tavasz felé a 22 éves labdarúgó.






