Interjú

Ammar Ramadan: A Spartak ellen mindig különleges nyerni

Ammar Ramadan: A Spartak ellen mindig különleges nyerni

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 1.9.2025, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

„Egységesen, csapatként harcoltunk.” Ammar Ramadan ismét főszereplő lett, ezúttal a nagyszombati rangadón, ahol kétszer villant, a DAC pedig három ponttal tért haza a rivális otthonából.

A DAC vasárnap este 3:0-s diadalt aratott a nagyszombati rangadón, melynek hőse kétségkívül Ammar Ramadan volt. A szír légiós kétszer is betalált, megalapozva ezzel csapatunk győzelmét. Az első találata volt egyébként a DAC jubileumi 1200. gólja az élvonalban. Ramadan így háromgólos az idei bajnokságban, összességében pedig már 21 ligatalálatnál jár sárga-kékben, amivel felzárkózott a klub örökranglistáján Szarka Ákos mellé a 14. helyre.


„Őszintén szólva, nagyon kemény mérkőzést játszottunk egy minőségi, remekül szervezett csapat ellen. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de nem elégedtünk volna meg egy döntetlennel. A győzelmünk egyik kulcsa az volt, hogy három pontért jöttünk. Nem akartunk mélyen beállni védekezni, hanem bátran futballoztunk. Végig egységesen támadtunk és védekeztünk, ennek lett meg az eredménye. Csapatként kiváló teljesítményt nyújtottunk, sikerült feltörni a hazaiak védelmét, ami nem volt egyszerű, így rendkívül büszke vagyok az együttesre” – értékelt a 24 éves támadó, majd folytatta: „Szerintem ez egy másik Spartak, mint amilyet az előző idényben láthattunk, az UEFA Konferencia Ligában egészen a harmadik selejtezőkörig jutottak. Nagyon nagy dolog itt nyerni. A 0:3-as végeredmény is annak a bizonyítéka, hogy mennyire jó csapat vagyunk.”

A Spartak egykori játékosa (a 2021/22-es idényben szerepelt a piros-feketéknél) elárulta, a találkozó előtt fejben készült arra, hogy döntő szerepe lehet. „Úgy álltam hozzá, akár betalálok, akár nem, mindenképp a csapat sikeréért dolgozom. Szerettünk volna közelebb kerülni az addig hibátlan Nagyszombathoz a tabellán, és ez a három pont óriási lökést ad. A Spartak otthonában nyerni mindig nagy dolog, ezt most is bebizonyítottuk. Ha keményen dolgozunk, a focitól visszakapjuk a befektetett munka gyümölcsét. Erre a három pontra mindenképpen építhetünk. Tapadni akarunk az élbolyra, egy találkozóval kevesebbet játszva is a tabella legfelső részében vagyunk. Úgy gondolom, még sokkal nagyobb dolgokra is képesek vagyunk.”

A győztes rangadó után Ramadan már a válogatott összetartásra készül. A szír nemzeti csapattal Dubaiban az Egyesült Arab Emírségek, majd Dohában Kuvait ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen. „A hét folyamán beszélgettünk arról, hogy tiszta fejjel és jókedvűen szeretnénk elmenni a válogatott mérkőzések miatti szünetre. Egy olyan nagy klubnál, mint a DAC, folyamatos a ránk nehezedő nyomás, de ez teljesen normális dolog, komolyak az elvárások. Mindig készen kell állnunk, fejben erősnek kell maradni. A válogatott meccsek segítenek kicsit más közegben dolgozni, feltöltődni. A klubhoz visszatérve pedig egyre erősebbek leszünk, hiszen fokozatosan a sérültjeink is visszatérnek” – tette hozzá optimistán Ammar Ramadan.


deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri