Interjú

Aleksandar Popović: Vegyesek az érzéseim

Aleksandar Popović: Vegyesek az érzéseim

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 14.4.2025, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

„Jó mérkőzést játszottunk, sikerült helyzeteket kialakítanunk és megérdemelten lőttünk két gólt.” Kapusunk a szombati Slovan-DAC rangadóról.

„Vegyesek az érzéseim, főleg úgy, hogy tizenöt perccel a mérkőzés vége előtt még kétgólos előnyben voltunk. Szerintem jó mérkőzést játszottunk, sikerült helyzeteket kialakítanunk és megérdemelten lőttünk két gólt, de a jövőben azt is meg kell tanulnunk, hogyan zárjuk le a hasonló összecsapásokat és miként akadályozzuk meg, hogy ennyi lehetőséget kidolgozhasson az ellenfél. Bár a Slovan nem alakított ki kimondott ziccereket, de sok veszélyes szituáció adódott a kapunk előtt. A második játékrész második felében eléggé szenvedtünk, jobban meg kellett volna tartanunk a labdát és nyugodtabbnak maradnunk az előny megtartásához. Végül is azt mondhatjuk, nem olyan rossz idegenből az egy pont, ráadásul az éllovas Slovan otthonában sikerült megőriznünk a tavaszi veretlenségünket. Viszont a lefújást követően eléggé szomorúak voltunk, alaposan ki kell elemeznünk a mérkőzést és a hibáinkat” – állapította meg a szombati, 2:2-es pozsonyi derbi után kapusunk, Aleksandar Popović.

A szerb hálóőr ismét csapatunk erőssége volt, a két bekapott gólnál nem sokat tehetett. A másodiknál nem sok hiányzott, hogy kiüsse Barseghjan bivalyerős löketét. „Ahogy azt említettem, az utolsó 20-25 percben sokat szenvedtünk, nem voltunk képesek megtartani a labdát. Ez volt a legnagyobb gond, de emellett természetesen a Slovan játékosai nagyon komoly minőséggel rendelkeznek, főleg a támadóik. Talán picit szerencsés körülmények között született mindkét hazai találat, sok játékos között találták meg a lövőhelyzetet és mindét alkalommal remekül helyezték a lövést. A másodiknál sikerült belekapnom a labdába, de erős löket volt, így nem sikerült a kapu mellé tessékelnem a labdát. Ez is a Slovan minőségéről tanúskodik” – mondta a 25 éves játékos, aki kitért a drukkereinkre is: „A sok néző között rengeteg DAC-szurkoló is volt. Az egész csapat nevében szeretném megköszönni a támogatásukat, végig kitartóan buzdítottak minket. Ezúton is meg akarom őket kérni, hogy vasárnap minél többen jöjjenek ki a MOL Arénába, ahol a Kassát fogadjuk egy nagyon fontos összecsapáson. Teljes erőbedobással küzdünk meg a tavaszi veretlenségünk megtartásáért, de természetesen a saját drukkereink előtt mindenképpen a győzelem lesz a célunk.”