Sajtóhír

Edzői értékelés a DAC Junior – Trencsén B (1:3) mérkőzés után

Edzői értékelés a DAC Junior – Trencsén B (1:3) mérkőzés után

A-CSAPAT
|
Sajtóhír
| ke 9.9.2025, Kiss

A Trencsén B csapatának győzelmével zárult a DAC Junior harmadik hazai mérkőzése a Tipos III. Liga hatodik fordulójában. A meccset a 15. perctől emberhátrányban volt kénytelen lejátszani a Bazsó Zsolt és Macsicza Dávid által irányított együttes. Lássuk, hogy látták az összecsapást a lefújás után.

Macsicza Dávid:

„A mérkőzés minden előfeltétele adott volt ahhoz, hogy a játékosoknak és a szurkolóknak is minőségi futballélményt nyújtson. Már az első tizenöt percben mindkét csapat részéről dinamikus, a közönség számára is látványos focit láthattunk. Sajnos a 15. percben egy piros lap miatt emberhátrányba kerültünk, ami jelentősen befolyásolta a találkozó további alakulását. Egy olyan csapat ellen, mint a Trencsén, teljes létszámban is nehéz játszani, hát még akkor, amikor emberhátrányban kell futballozni ellenük. Játékosaink azonban ebben a helyzetben is nagy elszántságot, csapatszellemet, taktikai fegyelmezettséget és maximális odaadást mutattak. A meccs végén szereztünk egy gólt, és további helyzeteket is kialakítottunk. Emberhátrányban is nyomást tudtunk gyakorolni és domináltunk. Erre a hozzáállásra és csapategységre szeretnénk továbbra is tudatosan építeni az edzések során, és erre szeretnénk alapozni a következő bajnoki mérkőzésen is.”

Bazsó Zsolt:

„A találkozó elején sajnos egy kiállítás miatt emberhátrányba kerültünk, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés további alakulását. A piros lapot követő közvetlen szituációból gólt kaptunk, ami szerencsétlenül érintett minket. Úgy érzem, a kapott gólok időzítése sem kedvezett számunkra: a második találat a félidő végén érkezett, így az ellenfél 2:0-ás előnnyel vonulhatott szünetre. A kiállítás után természetesen változtatnunk kellett a taktikánkon. Elsősorban a szervezett védekezésre összpontosítottunk, és ebből próbáltunk kontratámadásokat vezetni. Ez a második játékrészben többnyire működött is, azonban egy pontrúgásból újabb gólt kaptunk, így három gólosra nőtt a hátrányunk. Pozitívum, hogy a játékosok ennek ellenére sem adták fel, végig küzdöttek, és a mérkőzés hajrájában sikerült szépítenünk. Sőt, még egy kapufánk is volt, ami mutatja, hogy a csapat egészen a lefújásig hitt a lehetőségben. Összességében úgy gondolom, hogy a játékosok mindent beleadtak, és a hozzáállásukkal teljes mértékben elégedett lehetek. Az a munka, amit ezen a mérkőzésen beletettünk, biztosan meg fog térülni a következő találkozókon.”


deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri