Harmadik mérkőzését is lejátszotta a hétvégén a DAC 1904 B csapata, amely ezúttal Galántán vendégeskedett a Tipos III. Liga harmadik fordulójában. A Bazsó Zsolt-Macsicza Dávid edződuó által irányított Junior 1:0-ás vereséget szenvedett a szomszédvárban.
Macsicza Dávid:
„Az eredmény ellenére nagyon büszkék vagyunk a srácokra. A Juniorból, az U19-es és az U17-es korosztályból összeállított csapattal látogattunk el egy erős ellenfélhez, amely eddig mindkét meccsét megnyerte. A nehéz körülmények ellenére játékosaink hősiesen küzdöttek az utolsó percig.
Nagy kár a hosszabbításban megítélt tizenegyesért. A csapat a hozzáállásáért és a becsületes munkájáért legalább egy pontot megérdemelt volna. A fiúk azonban emelt fővel hagyhatták el a pályát. Teljesítményüket a hazai szurkolók is elismerték, ami nem fordul elő gyakran. Ezt a hozzáállást szeretnénk folytatni, és hazai pályán a következő mérkőzésen pontokat szerezni.”
Bazsó Zsolt:
„Ellenfelünk keretét tapasztalt és minőségi játékosok alkották. Nehéz mérkőzést játszottunk, egyebek mellett azért is, mert a múlt heti kezdőcsapathoz képest hét változtatást kellett végrehajtanunk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A védekezésünk fegyelmezett és szervezett volt, az ellenfél csak pontrúgásokat követően került helyzetbe. A második félidőben a galántaik akarata érvényesült, mi pedig nem tudtuk megtartani a labdát. A mérkőzés végén – a tapasztalat hiánya miatt – az ellenfél tizenegyest rúghatott, amely döntött az eredményről. A küzdeni akarásunkért és a hozzáállásunkért legalább egy pontot megérdemeltünk volna, de a vereségből tanulunk, és folytatjuk a kemény munkát.”