„A téli felkészülés utáni első mérkőzés általában mindig nehéz, de remekül helytálltunk. Remélhetőleg ezzel a sikerrel üzentünk a szurkolóknak, akiket szeretnénk visszacsalogatni a lelátókra.” Christián Herc akár mesterhármast is szerezhetett volna az első tavaszi fordulóban, végül egy gólpasszal zárta a Szakolca elleni összecsapást.
„Simán lőhettem volna mesterhármast is, de ilyen a futball. Örülök annak, hogy a srácok helyettesítettek a gólszerzésben és szerintem az első félidőben remek teljesítményt nyújtottunk. Sikerrel folytattuk a felkészülésben tapasztaltakat, amely során keményen dolgoztunk. A téli felkészülés utáni első mérkőzés általában mindig nehéz, de remekül helytálltunk. A kezdő sípszó előtt magabiztosak voltunk, tudtuk, hogy a felkészülési időszakban mindannyiunk száz százalékot nyújtott. Biztosak voltunk benne, hogy amennyiben ugyanolyan hozzáállással lépünk pályára, mint ahogy azt az elmúlt hetekben is tettük, nem kell aggódnunk az eredmény miatt. Sikerrel jártunk, ám jelenleg már a Nagyszombat elleni legközelebbi összecsapásra összpontosítunk” – jelentette ki a Szakolca elleni szombati tavasznyitó győzelmet (3:1) követően Christián Herc csapatkapitány.
Ahogy azt maga Herc is említette, több gólhelyzete is adódott a meccsen. Volt, hogy maga vezethette a kapusra a labdát, de nem tudott betalálni, az egyik lövése a kapufán csattant, ám a sors nem akarta, hogy feliratkozzon a gólszerzők közé. „Amikor magam mentem a kapusra, rögtön a labdaátvételt követően tudtam, hogy át akarom emelni a vendégek hálóőrét. A befejezés helyén azonban valószínűleg nem volt fű, de ennek ellenére is egyértelműen be kellett volna találnom. Sajnálom a kihagyott lehetőségeket, viszont kiváló mérkőzést játszottunk. Remélhetőleg ezzel a sikerrel üzentünk a szurkolóknak, akiket szeretnénk visszacsalogatni a lelátókra. Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik kilátogattak és azoknak is, akik a képernyőn keresztül követték figyelemmel a találkozót. Az első perctől éreztük a támogatásukat, mindhárom gólunk abba a kapuba esett, amely mögött a keménymagunk foglalt helyet.”
A tavasz előtt Christián Herc új szerepkört kapott, ugyanis ő lett a csapat kapitánya. „Nagyon boldog vagyok, a DAC csapatkapitányának lenni nagy megtiszteltetés, de ugyanakkor felelősség is. Elsősorban szeretnék folyamatos játéklehetőséget kapni és győzelmekhez segíteni az együttest. Nem számít, ki hordja a karszalagot, ez csak a hab azon a bizonyos tortán. Igyekezni fogok minden egyes mérkőzésen a teljesítményemmel igazolni ezt a szerepkört” – tette hozzá a 26 éves középpályás, aki szombaton Brunetti találatánál gólpasszt jegyzett.