A Szakolca elleni hétvégi bajnoki találkozón látott háromgólos félidei vezetés arra késztetett minket, hogy belepillantsunk az archívumba: mikor voltunk legutóbb háromgólos előnyben 45 perc után? Mennyi ilyen mérkőzést játszott a DAC az élvonalbeli története során? Eredményesség tekintetében melyik volt a legjobban sikerült első félidőnk?
Háromgólos előnnyel vonulni a félidei szünetre ez olyasvalami, ami a futball világában szereplő legtöbb csapat szeretne átélni. A DAC így vágott neki a tavasznak, hiszen már 45 perc elteltével 3:0-s fórban volt a Niké Liga 19. fordulójának a hétvégi, Szakolca elleni összecsapásán.
Ez a félidei eredmény adott ötletet azt illetően, hogy belenézzünk a klub archívumába, ahonnan kiderült, hogy a DAC első ligás történelmében 18 olyan mérkőzést találunk, amelyen a sárga-kékek legalább háromgólos előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre.
A mostani hétvégét megelőzően legutóbb tavaly áprilisban, a Slovan felett aratott emlékezetes 5:3-as győzelem alkalmával fordult ilyen elő. Érdekesség, hogy a legelső ilyen parádés első játékrész is egy DAC-Slovan rangadóhoz kötődik 1989 tavaszán az égszínkékek első dunaszerdahelyi látogatásának alkalmával 5:2-s győzelmet arattunk, amikor is már a 37. percben 4:0-s állás virított az eredményjelzőn.
Az eredmény tekintetében legsikeresebb első negyvenöt percet az 1995/96-os szezon 2. fordulójában éltük át. Akkor a Homonna utazott a Csallóközbe és már az első játékrész végén kialakult a 4:0-s végeredmény.
Említsük meg érdekességként, hogy a 2018/39-es idényben négy alkalommal is vezettünk 3:0-ra a félidőben.
Tekintse át a DAC összes olyan élvonalbeli mérkőzését, amelyet csapatunk legalább háromgólos előnyben volt az első játékrész lefújását követően!
1988/89, 25. forduló DAC-Slovan 5:2 (4:1)
1989/90, 15. forduló DAC-Slavia 5:0 (3:0)
1991/92, 6. forduló DAC-Vítkovice 4:0 (3:0)
1992/93, 2. forduló DAC-Slavia 4:2 (4:1)
1993/94, 3. forduló DAC-Banská Bystrica 4:0 (3:0)
1993/94, 31. forduló Preov-DAC 4:4 (0:3)
1995/96, 2. forduló DAC-Humenné 4:0 (4:0)
2015/16, 7. forduló DAC-Podbrezová 5:1 (3:0)
2017/18, 32. forduló Ruomberok-DAC 0:4 (0:3)
2018/19, 2. forduló DAC-Michalovce 4:1 (3:0)
2018/19, 7. forduló DAC-Sereď 5:0 (3:0)
2018/19, 26. forduló Sereď-DAC 0:5 (0:3)
2018/19, 32. forduló DAC-Michalovce 5:0 (3:0)
2020/21, 1. forduló DAC-Sereď 6:0 (3:0)
2022/23, 23. forduló Banská Bystrica-DAC 2:3 (0:3)
2023/24, 2. forduló DAC-Koice 5:2 (3:0)
2023/24, 29. forduló DAC-Slovan 5:3 (3:0)
2024/25, 19. forduló DAC-Skalica 3:1 (3:0)