„Nagyon örülök Ramadan találatának és annak is, hogy kiváló formában van. Remélhetőleg ez a szezon végéig így is marad.” Yhoan Andzouana nyilatkozott a tegnapi derbi után.
„Újabb nehéz kerületi rangadó áll mögöttünk. Jól kezdtük a mérkőzést, képesek voltunk nyomás alá helyezni a hazaiakat, majd Ramadan góljával a vezetést is megszereztük. Sajnos a félidei szünetet követően mi kerültünk nyomás alá, és a Nagyszombat egy bedobás utáni, picit szerencsés találattal kiegyenlített. Szerintem ezt követően jól reagáltunk, meg akartuk nyerni a találkozót, támadtunk, de ugyanakkor jól is védekeztünk, az ellenfél nem igazán tudott komolyabb lehetőségeket kidolgozni. Nekünk viszont megvoltak a helyzeteink, de sajnos nem tudtuk azokat kihasználni. Összességében elmondható, hogy idegenben egy jó mérkőzést játszottunk és el kell fogadnunk a megszerzett egy pontot. Értékeljük ezt, hiszen néha megesik, hogy vannak olyan meccsek, amelyeken nem tudunk nyerni, de ugyanakkor vereséget sem érdemlünk. Ez érvényes a tegnapira is” – így vélekedett a Nagyszombat-DAC (1:1) mérkőzésről annak lefújása után Yhoan Andzouana.
A megyei rangadót követően két 174 centis játékos fejeséről beszélt mindenki. Ramadan a 34. percben olyan pontosan célzott a kapufa mellé, hogy Frelihnek esélye sem volt hárítani. Kapanadze viszont a 68. percben sokkal nagyobb helyzetben, egy szépen kijátszott szögletvariáció után nem találta el a kaput. „Érdekes volt látni, hogy a találkozón pályára lépő legalacsonyabb futballista, Ramadan fejjel volt eredményes, a legnagyobb helyzetünket pedig a hasonlóan alacsony Kapanadze hagyta ki, szintén fejjel. Ilyen a futball, de nagyon örülök Ramadan találatának és annak is, hogy kiváló formában van. Remélhetőleg ez a szezon végéig így is marad, ugyanakkor abban is bízom, hogy Kapanadze a következő összecsapásunkon már pontosabban fog célozni” – mondta a kongói labdarúgó, aki Nagyszombatban is a balhátvéd posztján játszott.
Három héten belül tehát másodszor is 1:1-es döntetlennel távoztunk a kerületi rivális otthonából. A rájátszás második fordulójában a Zsolnát fogadjuk, akikkel már szintén volt dolgunk 2025-ben. „A legutóbbi öt mérkőzésünkön veretlenek maradtunk, ebből hármat idegenben abszolváltunk, amelyeken minőségi csapatok ellen szereztünk pontokat. Odahaza tavasszal két győzelem a mérlegünk, ráadásul mindkét megmérettetésen egyaránt háromszor találtunk a kapuba. Remélhetőleg a következő hazai találkozónkra még több néző látogat ki, mint amennyien legutóbb voltak, szerintem a tavaszi teljesítményünk jó meghívó lehet nekik. Szükségünk van a szurkolók támogatására, boldogabbak és sokkal motiváltabbak vagyunk, ha teltház előtt futballozhatunk” – üzent a DAC-drukkereknek a csapat egyik kulcsjátékosa.