Interjú

Vitális Milán: Szükségünk lesz a szurkolók támogatására

Vitális Milán: Szükségünk lesz a szurkolók támogatására

A-CSAPAT
|
Interjú
| ke 7.5.2024, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner

„Tudtam, hogy ha jól veszem át a labdát, akkor gól lesz belőle és így is lett.” Vitális Milán a Slovan után a Zólyombrézó ellen is betalált.

„Nagyon jók az érzéseim, örülünk a fontos három pontnak, ráadásul ismét sikerült betalálnom. A védekezés azonban sokkal fontosabb, így külön öröm, hogy nem kaptunk gólt. Úgy gondolom, jó formában vagyunk, ezt kell tovább vinni az utolsó két meccsre is és akkor meglehet az ezüstérem. Az első félidőben egy kicsit fásultnak éreztem a csapatot, be kellett melegednünk az első 20-25 percben. Utána már jól működtünk. A félidei szünetben nem volt velünk elégedett a vezetőedző, alaposan helyre billentette a csapatot, de ez is kellett ahhoz, hogy a második negyvenöt percben eldöntsük a meccset” – összegezte Vitális Milán a vasárnapi zólyombrézói 3:0-s győzelmet.

A magyar U21-es válogatott középpályása egymás után két meccsen talált be. A Slovan elleni szabadrúgásával megnyerte az április Hónap Gólja-szavazást. „Köszönöm a szavazatokat, nagyra becsülöm ezt a díjat. Tovább növeli az értékét, hogy épp a Slovan elleni gólommal nyertem. A zólymbrézói találatomnál nem volt annyira nehéz dolgom, mondhatni csak egy jó labdaátvételen múlt. Tudtam, hogy ha jól veszem át a labdát, akkor gól lesz belőle és így is lett. Köszönjük a szurkolóknak, hogy elkísértek és támogattak minket. Remélem, hogy a hátralevő két összecsapáson is mellettünk állnak majd és szurkolnak nekünk. Szükségünk lesz a támogatásukra” – mondta a 22 éves labdarúgó, aki a Niké Liga aktuális idényében eddig 23 rajtot és 3 gólt jegyzett.

article_bannerarticle_banner