Interjú

Vida Máté: Háromesélyes a hétvégi rangadó

Vida Máté: Háromesélyes a hétvégi rangadó

A-CSAPAT
|
Interjú
| ke 3.12.2019, Krisztián Nagy

A magyar válogatott játékosa védekező középpályásként is helyzetbe tud kerülni.

Az első félidőben lehetett látni, hogy nehéz dolgunk lesz a Nyitra ellen…
„Igen. Próbálkoztunk az első játékrészben is, de érezhetően bennünk voltak még a Nagymihályban történtek. Nem mondom, hogy rossz teljesítményt nyújtottunk az első negyvenöt percben, de nem volt bennünk lendület. A félidei szünetben aztán rendeztük a sorokat, megbeszéltük, hogy min kellene javítanunk. A második félidőre szerintem büszkék lehetünk, hiszen rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Az már csak részletkérdés, hogy egy kivételével mindet ki is hagytuk. Örülök a teljesítményünknek és a győzelemnek.”

Neked is volt egy nagy helyzeted, Ramirez visszagurított labdája után…
„Nagyot sprinteltem, hogy odaérjek a labdára, ezért nem tudtam teljesen összpontosítani a pontos befejezésre. A legutóbbi hazai mérkőzésen betaláltam, most nem sikerült. Viszont nyertünk, így nem volt nagy jelentősége a kihagyott lehetőségemnek. Örülök annak, hogy védekező középpályásként is helyzetbe tudok kerülni, szerintem ez egy nagy dolog. A csapat teljesítménye is rendben volt, szóval boldog vagyok.”

A Nagymihály elleni kiütéses vereség után mennyire volt nehéz lelkileg összeszedni a csapatot?
„Őszintén szólva nagyon, a heti edzésmunkánkon is meglátszott az a kudarc. A múlt hétről nem tudok sok jót elmondani, minden egyes nap már a Nyitra elleni meccset vártuk. Ez a hét valamivel könnyebb lesz, amely során egy háromesélyes rangadóra készülünk a Slovan ellen. Most már bizakodók vagyunk.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri