Hír

Törökországi napló 4: Bednár nélkül, de egy újonccal a fedélzeten

Törökországi napló 4: Bednár nélkül, de egy újonccal a fedélzeten

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 6.2.2020, Krisztián Nagy

Kiderült az ég Belek felett, és az is, szombaton hánytól játszunk a Maribor ellen.

A Crvena zvezda elleni tegnapi vereséget követően a játékosok az orvosi stáb felügyelete alatt tették rendbe a testi és lelki sérüléseiket. A találkozóról való visszatérésünk ideje alatt a hotelünk egyik pályáján az Olimpija Ljubljana és a Dinamo Kijev csatázott. Az ukrán együttes 5:0-s győzelmet aratott, így a Bellis hotel hírnevét ma délután a Rubin Kazanynak kellett rendbe tennie. Az oroszok meg is tették ezt, hiszen 3:0-ra győztek Dušan Lalatović nevelőklubja, az újvidéki Vojvodina ellen.

A sárga-kékek mai első edzése kimondottan regenerációs jellegű volt a tegnapi kezdőcsapat tagjai számára, akik a hotel parkjában tett sétát követően a medencében áztatták fáradt tagjaikat. Az együttes többi futballistája keményen edzett, Martin Bednár azonban betegség miatt a szobán maradt.

A délutáni második gyakorlást már az egész csapat közösen abszolválta. Mindkét edzést erős szél kísérte, a tegnapi eső után viszont ma kiderült az ég Belek felett és gyönyörűen sütött a nap.

Forródrót volt a hazai telefonvonalakon, hiszen a horvát középső védő, Lorenco Šimić kölcsönvételének az utolsó simításai zajlottak. Ő tegnap este érkezett meg az új csapattársai közé, ma pedig aláírta a féléves kölcsönszerződését, amely a DAC átigazolási opcióját is tartalmazza. Az új erősítésünkkel való interjúnkat még ma este láthatják honlapunkon.

További újdonság, hogy az NK Maribor-DAC szombati mérkőzés helyi idő szerint 18-kor kezdődik, tehát közép-európai idő szerint 16:00 órakor. A szlovén bajnok ellen a beleki Susesi Sports Centerben lépünk pályára, ahol az ellenfelünk lakik a törökországi összpontosításuk során. 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri