A tizenkilenc éves balhátvéd kölcsönben a Somorja csapatánál tölti a 2026/27-es idényt.
Rachid Sande Barro az FC TK 1914 Somorja színeiben futballozik a legközelebbi szezonban, ahova egyéves vendégjátékra távozik. A 19 esztendős bal oldali védőjátékos számára így lehetőség nyílik a folyamatos játéklehetőségre a másodosztályban.
Barro tavaly nyáron érkezett a juniorcsapatunkba, de többnyire a felnőttekkel edzett, később pedig stabil tagja volt az A-csapat játékoskeretének. A legutóbbi idényben három bajnoki és két kupamérkőzésen lépett pályára. Éppen a Slovnaft Cup keretén belül írta be magát klubunk történelmébe, amikor is a Ligetfalu otthonában megszerezte első találatát, így ő lett a DAC első Burkina Faso-i gólszerzője.
A somorjai vendégjátéka egy újabb lépés a fejlődési folyamatában, ugyanakkor a két klub közötti bevált együttműködés folytatása is, amely több fiatal futballistának is segített bekerülni a DAC első csapatába.
Rachid, sok sikert és minél több játékpercet kívánunk!





