Szurkolók

Pohronie-DAC: jegyinfó

Pohronie-DAC: jegyinfó

A-CSAPAT
|
Szurkolók
| ke 24.8.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Csapatunk pénteken Garamszentkereszten vendégszerepel és hosszú idő után a DAC drukkerei is jelen lehetnek az idegenbeli találkozón.

A 2021/22-es szezon első válogatott szünete előtt már csak egy fordulót rendeznek a honi élvonalban, ennek keretén belül csapatunk pénteken Garamszentkereszten lép pályára. A Fortuna Liga 6. fordulójában rendezett Pohronie-DAC mérkőzés augusztus 27-én, pénteken 20:00 órakor kezdődik és hosszú hónapok után végre szurkolóink is elutazhatnak egy idegenbeli bajnokira.

A jelenleg érvényes előírások értelmében és a hazai klub döntése alapján a találkozót ún. Alaprendszerben rendezik, ami azt jelenti, hogy a résztvevőknek nem szükséges sem oltási igazolást, sem negatív teszteredményt felmutatni. Összesen 1000 szurkoló lehet jelen, ebből a vendégszektorba 50 szurkolót engedhet be a hazai klub.

A belépőjegyek árusítása ma 16:00-kor kezdődik, és a DAC store-ban fog zajlani, péntek 16:00 óráig, illetve a készlet erejéig. Amennyiben marad belépőjegy, a mérkőzés előtt a vendégszektor bejáratánál is lehetőség nyílik a vásárlásra.

A DAC STORE NYITVA TARTÁSA A 34. HÉTBEN:
Hétfő-péntek: 10:00-18:00
Szombat: 09:00-12:00

A belépőjegy ára egységesen 4,- euró.

A stadion beléptető kapui egy órával a találkozó kezdete előtt, 19:00 órakor nyitnak. A DAC szurkolói számára a stadion mellett lesz kijelölt parkoló. Javasoljuk szurkolóinknak, hogy a jegyek korlátolt száma miatt használják ki az elővásárlás lehetőségét.

Szurkoljunk idegenben is csapatunknak, mintha idehaza játszanánk, hiszen: Mi mindenhol otthon vagyunk! Hajrá DAC!

Az FC DAC 1904 Dunaszerdahely idegenbeli mérkőzéseire belépővel rendelkező DAC-szurkolókra vonatkozó adatkezelési feltételek.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri
×
Dnes v 19:00 | A csapat
DAC 1904
FK Železiarne Podbrezová