Hétfőn befejeződik a szezonbérletek értékesítése, és rögtön keddtől pedig már megvásárolhatók lesznek a Dinamo Tbiliszi elleni hazai összecsapásra szóló jegyek. Az áruk változatlan a bajnoki mérkőzésekhez képest!
A szezonbérletek eladásának utolsó szakasza
A mai, DAC-Ferencváros felkészülési találkozó végét követően a 2-es számú pénztárban ismét megvásárolhatók lesznek a 2018/19-es szezonra szóló bérletek. Biztosítsa be állandó helyét a lelátókon, kerülje el a pénztárak előtti sorban állást és használja ki a szezonbérletek összes előnyét, beleértve az Európa-ligára szóló belépők elővásárlási jogát!
A szezonbérletek megvásárlására július 2-án, hétfőn nyílik legutoljára lehetőség, méghozzá a jegypénztárakban és a DAC store-ban (a nyitvatartási órákat lásd lejjebb).
A DAC-Tbiliszi Európa-liga mérkőzésre szóló belépők
Július 3-án, kedden indul az Európa-liga 1. selejtezőkörében megrendezett DAC-Dinamo Tbiliszi párharc első összecsapásra szóló jegyek elővételi árusítása, amely 2018. július 12-én (csütörtök) 21.00 órától kerül megrendezésre.
A jegyárusítás első három napja kizárólag a 2018/19-es szezonra bérlettel rendelkezőknek lesz fenntartva (az árusítás ezen fázisába csak a bérletesek saját helyeire áll módunkban belépőjegyet eladni).
Péntektől az összes többi érdeklődő is megválthatja a jegyét a találkozóra - 10.00 órakor indítjuk az online eladást a predpredaj.sk portál segítségével (linket később mellékelünk), majd délután kinyitnak a pénztárak is.
A jegypénztárak nyitva tartása
Több helyen és a következő nyitvatartási időben várjuk a szurkolókat:
Hétfő 2018.07.02.
15.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára - A 2018/19-ES SZEZONBÉRLETEK ELADÁSÁNAK UTOLSÓ NAPJA
Kedd 2018.07.03.
14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára és VIP Bronz recepció (a DAC Store mellett) - KIZÁRÓLAG A 2018/19-ES SZEZONBÉRLETTEL RENDELKEZŐKNEK
Szerda 2018.07.04.
14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára - KIZÁRÓLAG A 2018/19-ES SZEZONBÉRLETTEL RENDELKEZŐKNEK
Csütörtök 2018.07.05.
12.00-17.00: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára - KIZÁRÓLAG A 2018/19-ES SZEZONBÉRLETTEL RENDELKEZŐKNEK
Péntek 2018.07.06.
14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára és VIP Bronz recepció - A SZABAD ÁRUSĺTÁS KEZDETE
Szombat 2018.07.07.
09.00-15.00: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára
Hétfő 2018.07.09. - Szerda 2018.07.11
14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára
Csütörtök, 2018.07.12. (DAC-Dinamo - meccsnap!)
18:00-tól: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára
A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges (2-es számú jegypénztár, 30 euró felett).
A VIP GOLD, VIP Silver+ és VIP Silver belépőjegyeket a DAC store üzletben tudják majd megvásárolni.
A DAC store nyitva tartása a 27. hétben:
Hétfő-szerda: 11:00-19:04
Csütörtök: szabadnap
Péntek: 11:00-19:04
Szombat: 9:00-12:00
A DAC store nyitva tartása a 28. hétben:
Hétfő-szerda: 11:00-19:04
Csütörtök: 16:00-24:00
Péntek: 11:00-19:04
Szombat: 9:00-12:00
Árjegyzék:
A DAC-Dinamo Tbiliszi mérkőzésre szóló belépőt ugyanazon az áron vásárolhatja meg, mint a 2018/19-es bajnoki szezonra szóló jegyeket!
VIP SILVER
VIP Silver az összes előnyével – 35 euro
A VIP belépőjegyekre nem vonatkozik kedvezmény a gyermek, nyugdíjas, egészségkárosultak és tolókocsis látogatók számára.
C tribün (C2, C3, C4 szektorok)
Felnőttek (nem árengedményes) – 10 euro
Gyerekek 15 éves korig; 65 éven felüliek; súlyos egészségkárosultak (árengedményes) – 5 euro
Diákok (az ISIC diákigazolvánnyal rendelkezők) – 8 euro
AB, BC, CD – sarkak, ill. C1, C5, AP, AL szektorok
Felnőttek (nem árengedményes) – 8 euro
Gyerekek 15 éves korig; 65 éven felüliek; súlyos egészségkárosultak (árengedményes) – 4 euro
Diákok (az ISIC diákigazolvánnyal rendelkezők) – 6 euro
B tribün
Felnőttek (nem árengedményes) – 6 euro
Gyerekek 15 éves korig; 65 éven felüliek; súlyos egészségkárosultak (árengedményes) – 3 euro
Diákok (az ISIC diákigazolvánnyal rendelkezők) – 5 euro
Tolókocsis látogatók – 2 euro
Tolókocsis látogató kísérője – 2 euro (megjegyzés: ez a típusú belépőjegyet csak a tolókocsisoknak szánt belépővel együtt vásárolható meg)
A kedvezményes belépőjegy igénylésénél szükséges egy, a kedvezmény jogosultságát igazoló irat felmutatása. Az elfogadott iratok listája: személyi igazolvány / útlevél / egészségügyi igazolvány / születési bizonyítvány / gépjármű vezetői igazolvány / súlyosan egészségkárosodott (ZP) igazolvány.