Előzetes

A Kassa - DAC 1904 mérkőzés előtt: Csúcstámadás

A Kassa - DAC 1904 mérkőzés előtt: Csúcstámadás

A-CSAPAT
|
Előzetes
| ke 30.9.2025, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A 2. forduló pótolt találkozóján a keleti nagyvárosban lépünk pályára a hét közepén. A Kassa-DAC összecsapás szerdán 18:00 órakor kezdődik.

Sárga-kék pótolt meccs

Sorozatban a második angol hét a DAC számára. Az előző során a hét közepén abszolváltuk a Bős elleni kupamérkőzést, ezúttal a 2. fordulóból elhalasztott bajnoki következik a Kassa otthonában. Eredetileg a két sárga-kék csapat augusztus elején csapott volna össze, ám a keletiek az UEFA Konferencia Ligában való részvételük miatt halasztást kértek.

„Kizárólag a holnapi mérkőzésre összpontosítunk, mindent megteszünk a siker érdekében. Tisztában vagyunk vele, hogy odahaza a Komárom ellen két pontot vesztettünk, amelyeket vissza akarunk szerezni. A győzelem a cél, még ha kellemetlen ellenfél is vár ránk, amelyet tisztelünk. A Kassa a táblázaton elfoglalt helyezése nem tükrözi a valós erejüket. Nekünk azonban csak saját magunkra kell figyelnünk, és száz százalékra teljesíteni” – jelentette ki Branislav Fodrek vezetőedző, aki holnap a 30. tétmérkőzésén irányítja a DAC-ot.

A sikerünk esetén – bár ideiglenesen és a hiányos táblázatban – felléphetünk az első helyre. „Ezt egyáltalán nem tartjuk szem előtt, nem oldjuk a tabellát. A legfontosabb a három pont megszerzése, a tabellán elfoglalt helyezés csak a szezon végén lesz fontos. Természetesen szeretnénk a lehető legmagasabb pozíciókban mozogni, lépést tartani az éllovasokkal” – egészítette ki a szakvezetőnk.

A csapat már ma elutazott az ország keleti felébe azt követően, hogy a MOL Akadémián abszolválták a meccselőtti edzést. A játékosok eltökélten, győzelemre éhesen és a táblázat első helyének megszerzése reményében szálltak fel a klub autóbuszára.

FC Kassa: A sereghajtó sokkoló pozíciójában

A kassaiak az UEFA Konferencia Liga 2. selejtezőkörében kezdték meg a szezont, ahol azonban a fehérorosz Neman Grodno túl nagy falatnak bizonyult. Az európai kupakötelességeik miatt két meccsel kevesebbet játszottak a bajnokságban – az ellenünk való pótláson kívül a 4. fordulóból elhalasztott találkozón is pályára kell még lépniük Nagyszombatban.

Ennek ellenére sokkoló eredmény a Komáromhoz és a Sároseperjeshez képesti hárompontos lemaradás a sereghajtó pozíciójában. A tavalyelőtti újonc, aki először tizedik, majd tavaly ötödik lett, azzal a céllal vágott neki a jelenlegi idénynek, hogy legrosszabb esetben is meg szeretné ismételni a legutóbbi helyezését.

A tapasztalt cseh vezetőedző, Roman Skuhravý védencei a hét bajnoki fellépésükön egyetlen győzelmet arattak (odahaza 3:1-re verték a Rózsahegyet), egyszer döntetleneztek (a legutóbbi hétvégén hazai pályán 2:2 a Sároseperjes ellen) és öt alkalommal is vereséget szenvedtek (hazai környezetben a Trencsén, a Komárom, idegenben a Zólyombrézó, a Slovan és a Szakolca ellen).

A tíz szerzett góljukon négy játékos osztozik: Roman Čerepkai négyszer, Kovács Mátyás háromszor talált a kapuba, Matej Jakúbek kétszer, míg Zyen Jones egyszer volt eredményes.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2023.11.3. – Kassa-DAC 0:3, gólszerzők: Andzouana 2, Goure, 2632 néző
2024.7.28. – Kassa-DAC 2:2, gólszerzők: Medved 2 (1-et 11m) – Almási, Herc, 4052 néző
2024.10.26. – DAC-Kassa 1:3, gólszerzők: Trusa (11m) – Gallovič 2, Gorosito, 4047 néző
2025.3.29. – Kassa-DAC 2:2, gólszerzők: Faško (11m), Niarchos – Ramadan, Trusa, 3988 néző
2025.4.20. – DAC-Kassa 3:2, gólszerzők: Trusa 2, Djukanović – Niarchos, Jones, 4930 néző

Történelem

A közös élvonalbeli történelmünk hat mérkőzést számlál és mindegyik közös nevezője, hogy legalább három gól esett rajtuk. A nézők összesen 27-et is láthattak belőlük, ami szinte hihetetlenül magas, 4,5-ös átlagot jelent.

Eddig három alkalommal vendégeskedtünk a kassai stadionban. A 2023/24-es idényben az akkori újonc otthonában sima, 3:0-s sikert arattunk, tavaly mindkét esetben 2:2-es döntetlen született úgy, hogy az alapszakaszban és a rájátszásban is a hosszabbítás perceiben egyenlítettek a hazaiak.

A két sárga-kék együttes eddigi legutóbbi összecsapása húsvétvasárnap zajlott a MOL Arénában. Akkor a 35. percben már háromgólos előnyben voltunk, a vendégeknek végül sikerült 3:2-re szépíteniük.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Kassa ellen:
4 - Trusa
3 - Andzouana
2 - Krstović, Ramadan
1 - Záhradník, Goure, Almási, Herc, Djukanović
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 31. idény, 950 mérkőzés: 358-241-351, gólarány 1207:1283
Kassa: 3. idény, 72 mérkőzés: 19-18-35, gólarány 84:110

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 6 3-2-1, gólarány 16:11
Az ellenfél otthonában: 3 1-2-0, 7:4

A Kassa-DAC bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Dzivjak - Poláček, Straka.

Mint minden tétmeccsről, holnap Kassáról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri