Előzetes

A DAC 1904 - Trencsén mérkőzés előtt: A tizedik győzelemért

A DAC 1904 - Trencsén mérkőzés előtt: A tizedik győzelemért

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 22.8.2025, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András

A bajnoki idény harmadik hazai találkozóján a tabella jelenlegi második helyezettjét fogadjuk. A DAC-Trencsén összecsapás szombaton 20:30 órakor kezdődik.

Közösen a 10. hazai sikerért

A nyári iskolai szünet alatti utolsó hazai megmérettetés vár ránk, szombat este a trencséni AS ellen lépünk pályára a MOL Arénában. A hiányos tabellán a DAC – a bajnokság három veretlen csapatának az egyike – a hetedik helyen áll öt ponttal, de egy meccsel kevesebbet játszottunk. Holnapi ellenfelünk 9 megszerzett ponttal a második.

Múlt héten Sároseperjesen a pálya mindkét oldalán domináns teljesítményt nyújtottunk, négy alkalommal is zörgött a hazaiak kapufája. A Tatran elleni döntetlent követően következett a Jóka otthonában aratott 4:0-s szerdai kupasiker és a Slovnaft Cup 3. fordulójába való továbbjutás.

„Egy olyan kihívás előtt állunk, amelyen meg akarjuk mutatni az erőnket egy olyan ellenféllel szemben, amely jó formában van, a táblázat második helyén áll. Maximális tisztelettel lépünk pályára, de ugyanakkor egészséges önbizalommal is. Odahaza futballozunk, a kiváló szurkolóink előtt, az ő segítségükkel is egyértelműen a három pont megszerzése lesz a cél rögtön a kezdő sípszót követően. Mindent megteszünk, hogy sikerrel vegyük az összecsapást és örömet szerezzünk a nézőknek. Sérülés miatt elveszítettük az öltöző vezéreit, de ilyen helyzeteket is hoz a futball, megoldjuk. Ez egy lehetőség a többi játékosnak, hogy több felelősséget vállaljon magára és átvegye a vezéregyéniség szerepét a pályán Herc, Kacharaba, Trusa és a többek helyett” – kívánta Branislav Fodrek vezetőedző.

Tavaly decemberben éppen a Trencsén ellen abszolválta az első hazai találkozóját a DAC kispadján. Akkor 3:3-as döntetlen született és azzal az összecsapással együtt 12 bajnoki meccset abszolváltunk a MOL Arénában az irányítása alatt, a mérleg pedig kiváló: 9-3-0.

Várunk mindenkit a MOL Arénába, hozzák ki az energiáikat és segítsenek a csapatnak meghosszabbítani ezt a sikeres sorozatot a kerek, 10. hazai, összességében pedig a 11. siker megszerzésével Fodrek irányítása alatt!

Karol Blaško számára különleges

„Különleges megmérettetés ez számomra, várom már a meccset és a trencséni klubban szereplő barátaimmal való találkozást is. Főleg a gyors szélsőikre és az ellentámadásaikra kell odafigyelnünk. A csapatok játékstílusát is figyelembe véve gólgazdag összecsapást várok holnap. Bízom benne, hogy mi találunk be többször” – mondta a Hazai pályán című műsor tegnapi kiadásában a Trencsénben született és az ottani klubnál nevelkedett, 18 éves középpályásunk, Karol Blaško, aki 2023 nyarától szerepel Dunaszerdahelyen.

AS Trencsén: Régi-új vezetőedzővel

A legutóbbi idényben csak az Aranyosmarót elleni selejtezőben őrizte meg az élvonalbeli tagságát a Trencsén. Ivan Galád vezetőedző a végül sikeres küldetése után távozott a klubtól, a helyét pedig a 61 éves holland Ricardo Moniz vette át. Nem érkezik ismeretlen környezetbe, a 2018/19-es idényben egészen az Európa-liga play-offjába jutott a trencséniekkel.

Az anyagi gondok miatt több szakértő is a bennmaradásért vívott kemény csatát vizionált a trencséni együttesnek a szezonelőtti elemzésekben. Négy fordulót követően minden máshogy néz ki, a Komárom (2:1) és a Kassa (1:0) elleni idegenbeli győzelmeknek és múlt heti, Zsolna elleni hazai sikernek (2:1) köszönhetően a második helyen tanyázik az AS. Az egyetlen pontvesztésüket a 2. fordulóban szenvedték el, amikor is odahaza 0:1 arányban maradtak alul a Nagyszombattal szemben.

A gárda négy lőtt góljából kettőt a trinidadi Molik Jesse Khan szerzett, rajta kívül még Franko Sabljić és Tadeáš Hájovský talált a kapuba.

A két csapat egymás elleni legutóbbi 5 mérkőzése az élvonalban:
2022.11.22., Trencsén-DAC 0:4, gólszerzők: Kalmár 2, Kružliak, Blackman, 1576 néző
2023.09.02., Trencsén-DAC 1:0, gólszerző: Kmeť, 2427 néző
2023.12.10., DAC-Trencsén 0:0, 3925 néző
2024.09.17., Trencsén-DAC 0:3, gólszerzők: Trusa 2, Redzic, 2006 néző
2025.12.08., DAC-Trencsén 3:3, gólszerzők: Bassey 2, Andzouana (11m) – Hájovský, Uchegbu, Stojsavljević, 2065 néző

Történelem

Az AS Trencsén 1992-ben alakult meg, így a Kassa (2018) után a Niké Liga második legfiatalabb klubja. Az 1997/98-as idénytől tagjai az élvonalnak, ahol három idény kivételével (2008/29, 2009/10 és 1010/11) megszakítás nélkül szerepelnek. A Trencsén legnagyobb sikerei a 2014/15 és a 2015/16-os szezonokhoz kapcsolódnak, amikor is a bajnoki címet és a Slovnaft Cup kupáját is elhódították.

A két gárda egymás elleni mérlege 40 összecsapást ölel fel, amelyek gólátlaga eléggé magas, 2,90. Holnap 21. alkalommal fogadjuk hazai pályán a piros-fehéreket, eddig odahaza kilenc győzelmet arattunk – beleértve a MOL Aréna megnyitásánál elért 2:0-s sikert, amikor Zsivkovics és Ľupták találataival vertük a bajnoki címvédő trencsénieket. Ebben a mutatóban – vagyis a Trencsén elleni hazai győzelmeket tekintve – is meglehet tehát a 10. sikerünk.

A múlt idényben az alsóházi küzdelmekben volt érdekelt a Trencsén, ezért csak kétszer mérkőztünk meg velük. Az ellenfél otthonában 3:0-s DAC-győzelem született, odahaza pedig 3:3-as döntetlen.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Trencsén ellen:
5 - Vida K., Kalmár
3 - Szarka, Pačinda, Divković
2 - Čorić, Szabó, Bayo, Ramirez, Beskorovainyi, Kružliak, Trusa, Bassey
1 - Greguška, Balla, Huber, Kwin, Brašeň, Saláta, Živković, Ľupták, Davis, Huk, Herc, Vida M., Nicolaescu, Balić, Krstović, Ramadan, Blackman, Redzic, Andzouana
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 31. idény, 945 mérkőzés: 355-240-350, gólarány 1195:1278
Trenčín: 26. idény, 817 mérkőzés: 321-189-307, gólarány 1184:1126

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 40 15-8-17, gólarány 54:62
Stadionunkban: 20 9-5-6, 29:26

A DAC-Trencsén bajnoki mérkőzés holnap 20:30-kor kezdődik, játékvezetők Choreň - Poláček, Vorel.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri