A MOL Arénában rendezik a szezon őszi felének az egyik leginkább várt összecsapását, az első szeptemberi hétvégét az ezüstérmes és a bajnok csatája teszi színesebbé. A DAC-Slovan találkozó szombaton 20:30 órakor kezdődik.
Csúcsrangadó a MOL Arénában
Jön az idény őszi felvonásának az egyik legnagyobb slágermérkőzése. Az ezüstérmes a bajnok ellen, a pontvadászat egyetlen veretlen csapata a bajnoki címvédő ellen. És mindez a gyönyörű MOL Arénánkban, amely egy újabb kiemelkedő futballestére készül.
A DAC remek formában vág neki a rangadónak. Öt forduló után a Niké Liga egyetlen együtteseként még nem szenvedett vereséget és a 17:2-es gólaránya a pontvadászat legjobbja. A tabellán csak az egymás elleni meccsek szabálya miatt áll a második helyen úgy, hogy a Zsolna, DAC, Nagyszombat hármas egyaránt 13 pontot gyűjtött. És bár a csapatunk rendelkezik a legjobb gólaránnyal, a minitáblázatban a zsolnaiak az elsők (mivel nyertek Nagyszombatban), aminek köszönhetően a bajnoki sorrendet is ők vezetik.
A legutóbbi hétvégén történelmet írtak a sárga-kékek. Szakolcán 6:1-es győzelmet arattunk, ami a legelső olyan bajnoki meccs a DAC történelmében, ahol sikerült hat gólt szereznünk idegenben.
Az egyéni statisztikák is egyértelműek. A DAC 17 találattal a bajnokság legtermékenyebb gárdája és a góllövőlista élén rögtön két játékosunk is megtalálható: Ammar Ramadan és Matej Trusa egyaránt ötször volt eredményes. Ramadan ehhez még öt gólpassz is hozzátett, aminek köszönhetően jelenleg ő a Niké Liga legproduktívabb futballistája.
A Slovan szintén remekül kezdte az idényt. Az égszínkékek a grúz Iberia Tbiliszit, a svéd Mjällbyt, majd a szlovén Celjét is búcsúztatták, így két év után ismét sikerült bejutniuk a Bajnokok Ligája ligaszakaszába. A hazai versenysorozatban az első négy fordulót követően százszázalékosak voltak, legutóbb azonban meglepő vereséget szenvedtek a Téglamezőn a Nagymihállyal szemben. Szerdán viszont gond nélkül hozták a kötelezőt a Slovnaft Cup 2. fordulójában a Nyitra-Tormos (Chrenová) ellen.
Minden kész a fantasztikus futballestére. Bízzunk benne, hogy szurkolóink hathatós támogatására is számíthatunk! Mikor, ha nem most?!
Robert Klauss vezetőedző: Koncentráció és csúcsteljesítmény
„A bajnokság legjobb együttese vár ránk, amely a legnagyobb költségvetéssel és a legszélesebb játékoskerettel rendelkezik. Ellenfelünk bejutott a Bajnokok Ligája ligaszakaszába és óriási egyéni minőséggel rendelkezik. Mi azonban felkészültünk belőlük és bízom benne, hogy a szurkolóink támogatásával, továbbá a saját játékstílusunkkal jó esélyünk van legyőzni őket” – mondta a DAC szakvezetője, Robert Klauss a szombati rangadó előtt. „Remélhetőleg sok néző látogat majd ki és remek lesz a hangulat. Úgy gondolom, ezt a csapat és a klub is megérdemli. Számunkra nagyon fontos, hogy a hazai stadion mögöttünk álljon.”
„A Slovan képes kihasználni az ellenfelek hibáit. Ezért az egész összecsapás során tényleg oda kell figyelnünk és koncentráltnak lennünk. Csúcsteljesítményt kell nyújtanunk” – figyelmeztet a DAC trénere, aki ugyanazzal a játékoskerettel dolgozik, mint egy hete. „Simon Junklerod a sérülése után visszatérhetne a találkozóra nevezettek közé, a bevetéséről azonban csak az utolsó edzés után döntünk.”
Filip Blažek: Be akarjuk bizonyítani, hogy legyőzhetjük a Slovant
„Még nem lőttem gólt a Slovan ellen. Ha ez sikerülne, az egy megvalósult álom lenne számomra” – jelentette ki a Hazai pályán műsor szerdai epizódjában Filip Blažek, aki szerint a legutóbbi egymás elleni összecsapások mérlege (az utolsó nyolcból csak egyszer nyert a DAC) a múlté. A 2025/26-os szezonban elszenvedett négy vereségből háromnak is a részese volt. „Ami a tavalyi idényben történt, már mögöttünk van. Három találkozón is egyenrangú ellenfelei voltunk a Slovannak, de a pozsonyiak hatékonyabban futballoztak. Most be akarjuk bizonyítani, hogy le tudjuk győzni a Slovant, hogy mi vagyunk a jobbak. Ha hatékonyak leszünk, nem veszíthetünk. A Slovan több olyan játékossal rendelkezik, akik képesek alkotni. Megeshet, hogy az egész meccsen észrevétlenek maradnak, majd kétszer eljutnak a tizenhatosunkig és gólt szereznek. Körültekintőnek kell lennünk. A lehető legjobb teljesítményt akarjuk nyújtani és kiélvezni a szurkolókkal a lefújás utáni ünneplést.”
A múlt heti szakolcai hétvége különleges volt Blažek számára. Az Erdőhátról származó labdarúgó ott töltötte ugyanis pályafutása nagyobb részét, ám ezúttal a 6:1-es győzelmünkhöz járult hozzá. „Jelenleg a Dunaszerdahely játékosa vagyok és a maximumot nyújtom a csapat érdekében. Viszont öt évet szerepeltem Szakolcán, ott kaptam lehetőséget arra, hogy bemutatkozhassak az első ligában, ezt pedig sosem felejtem el. Eddig semmit sem jelent a jó kezdés. Sok mérkőzés áll még előttünk, majd csak a végén számolgassunk.”
A Blažek-család tagjai életük egyik legnagyobb pillanatára készülnek, hiszen nemsokára megszületik az első gyermekük. Már a jövő hétre szól az időpontjuk. A DAC csapatkapitány-helyettese így a pályán és azon kívül is rendkívül intenzív napokat él át.
ŠK Slovan Pozsony: Jön a címvédő
A Slovan a legutóbbi nyolc idényben egyaránt megszerezte a bajnoki címet, és a jelenlegiben is ez a célja.
A nyár folyamán komoly változás ment végbe a Téglamezőn. Vladimír Weiss több, mint öt év után távozott a kispadról, akit a Manchester City vagy az FC Barcelona egykori kiváló középpályása, Yaya Touré váltott. A 43 esztendős elefántcsontparti trénernek ez az első vezetőedzői megbízatása.
És eddig remekül helytáll. Az irányítása alatt a Slovan sikerrel vette a Bajnokok Ligája selejtezőköreit és két év után ismét bejutott a ligaszakaszba – a klubtörténet során második alkalommal.
A Niké Ligában is meggyőzően indítottak az égszínkékek, az első négy mérkőzést egyaránt megnyerték. Legutóbb azonban odahaza meglepő, 1:2-es vereséget szenvedtek a Nagymihály ellen, bár szinte lefocizták a zempléni ellenfelüket. Szerdán aztán a Slovnaft Cup-ban javítottak, a VI. ligás Nyitra-Tormost 8:0-ra múlták felül.
Holnap az égszínkékek immár a 13. tétmérkőzésükön lépnek pályára a mostani idényben, míg a DAC a tizenegyedik tétmeccsére készül.
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozója a Niké Ligában:
2025.04.26. – DAC-Slovan 2:1. gólszerzők: Ramadan, Redzic – Ignatenko, 7420 néző
2025.09.20. – Slovan-DAC 3:2, gólszerzők: Barseghjan, Tolić, Blackman – Ramadan, Djukanović, 9487 néző
2026.02.07. – DAC-Slovan 0:3, gólszerzők: Gajdoš 2, Kucharevič, 9301 néző
2026.04.04. – DAC-Slovan 0:3, gólszerzők: Marcelli, Šporar, Weiss, 6230 néző
2026.05.02. – Slovan-DAC 1:0, gólszerző: Barseghjan, 11 210 néző
Történelem
A Slovan a nagyszombati Spartakkal együtt a leggyakoribb élvonalbeli ellenfelünk. Eddig 85 bajnoki összecsapást vívtunk ellenük.
Ezekből a DAC 37 alkalommal maradt veretlen, 17-szer győzött és 20 döntetlent ért el. Az összesített mérleg tehát a pozsonyi együttesnek kedvez, mégpedig a legutóbbi szezonnak is köszönhetően, amely során a Slovan mind a négy egymás elleni ütközetünket megnyerte.
Legutóbb 2025 áprilisában múltuk felül a Slovant. Akkor 2:1-es hazai siker született a MOL Arénában, mellesleg akkor elég lett volna egy pont a pozsonyiaknak a bajnoki címük bebiztosításához.
A DAC élvonalbeli gólszerzői a Slovan ellen:
4 - Diňa, Ürge, Ramirez, Trusa
3 - Bari, Kalmár, Krstović, Ramadan
2 - Kašpar, Jančula, Radványi, Gašparík, Delarge, Gajan, Štepanovský, Pačinda, Davis, Vida K., Divković, Redzic, Djukanović
1 - Simon, Takáč, Mičinec, Fieber, Mašek, Hrabáč, Čorić, Copa, Zsákovics, Rimanovský, Kweuke, Fodrek, Krišto, Szabó, Kwin, Šabala, Šafranko, Bayo, Herc, A. Fábry, Balić, Schäfer, Sharani, Balogh, Blackman, Goure, Čermák, Gavrić, Vitális, Tuboly, Blaško
öngól - Kashia
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)
Hol követhetjük a mérkőzést?
A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Dajto televízió
- https://m4sport.hu/ internetes televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió
Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.
A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 32. idény, 979 mérkőzés: 375-246-358, gólarány 1264:1313
Slovan: 80. idény, 2303 mérkőzés: 1173-524-606, gólarány 4098:2633
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 85 17-20-48, gólarány 86:152
Stadionunkban: 44 14-12-18, 55:67
A DAC-Slovan bajnoki mérkőzés holnap 20:30-kor kezdődik, játékvezetők Dzivjak - Poláček, Pacák.


