Interjú

Vitális Milán: A győzelem a lényeg

Vitális Milán: A győzelem a lényeg

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 22.1.2024, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„Mivel bírom a terhelést, ha lehetne, minden nap futnék és erősítenék.” Vitális Milán a szombati DAC-Hartberg (1:0) edzőmeccsről és a felkészülés eddigi menetéről beszélt.

Hogyan értékeled a szombati, Hartberg elleni edzőmeccset?
„Az első félidőben mezőnyfölényben játszott a csapat, próbáltunk helyzeteket kialakítani, ami többé-kevésbé sikerült is. Az ellenfél helyzetet sem tudott kidolgozni. A második játékrészben Samo Petráš védett kettőt, de egyébként mezőnyjáték folyt. Az ellenfél kapusának az első passzát követően letámadtuk a vendégeket, hellyel-közzel sikerrel. Viszont ezt csak a hét folyamán kezdtük el gyakorolni, tehát ezt még fejleszteni kell. A vendégcsapat már a harmadik felkészülési találkozóját abszolválta ellenünk, tudtuk, hogy egy minőségi együttes lesz az ellenfél, amely az osztrák élvonal tabellájának a negyedik helyén áll. Nem rugdosták fel a labdákat, türelmesek voltak, mindig akadt megjátszható emberük. Szerintem jó csapattal mérkőztünk, alaposan megnehezítették a dolgunkat. Összességében elégedett vagyok, a győzelem a lényeg.”

A második félidőben egy olyan csapat futott ki a pályára, amelynek a tagjai még nem futballoztak együtt. Ez mennyire nehezítette meg a dolgotokat?
„A második játékrészben is 4-4-2-es felállásban játszottunk, de lehetett látni, hogy nem vagyunk összeszokva a fiatalokkal. Nem volt annyira gördülékeny a támadásvezetés, de szerintem elégedettek lehetünk.”

Hátravont csatárként szerepeltél. Mennyire volt szokatlan számodra ez a szerepkör?
„A középpálya bármelyik részén képes vagyok helytállni. A kedvenc pozícióm a nyolcas vagy a hatos, de ott kell jól teljesíteni, ahol az edző megadja a lehetőséget, és ez most a tízes poszton volt. Igyekeztem és majd meglátjuk, ez mire lesz elég.”

Kétszer is közel jártál a gólhoz…
„Az elsőnél szerettem volna kapura lőni a labdát, de elcsavarodott. Viszont tökéletes beadás volt, ha valaki beleteszi a lábát vagy a fejét, biztosan gól lett volna belőle. A másodikat is kapura akartam lőni, pár centiméter hiányzott, kár érte. Ebből is látszik, hogy van még mit gyakorolnunk.”

Milyen volt a felkészülés első két hete? Hogyan érzed magad és mennyire más a mostani időszak a szezonbelitől?
„Kétnaponta vannak erőnléti edzéseink, ilyen az idény közben nincs. Mivel bírom a terhelést, ha lehetne, minden nap futnék és erősítenék. Érzésem szerint képes lettem volna még többet is csinálni, de nyilván a csapat érdekét tartom szem előtt, illetve az edzők figyelik a terhelés mértékét. Nem akarnak minket túlterhelni, nehogy megsérüljünk. Ha azt látja a stáb, hogy fáradtak vagyunk, azt fogjuk csinálni, amit mondanak.”

article_bannerarticle_banner