A 10. forduló keretén belül a Zemplénben vendégszerepelünk, míg a februári visszavágót a MOL Arénában rendezik.
A két klub megegyezése és a Ligás Klubok Uniója Elnöksége jóváhagyását követően megváltozik a DAC 1904 és az MFK Zemplín Nagymihály egymás elleni találkozóinak a sorrendje a Niké Liga 2026/27-es szezonjának az alapszakaszában.
Az eredeti menetrend alapján az október 10-11-i hétvége során a MOL Arénában láttuk volna vendégül a Nagymihályt a 10. fordulóban, 2027. február 20-21-én pedig a 21. fordulóban idegenben léptünk volna pályára. Az új program szerint azonban a két összecsapás helyszíne megcserélődött:
10. forduló, 2026. október 10-11.: MFK Zemplín Nagymihály – DAC 1904
21. forduló, 2027. február 20-21.: DAC 1904 – MFK Zemplín Nagymihály
A csere oka a stadionunkban elvégzendő, tervezett munkálatok. A nagyszombati Spartak elleni, a 9. fordulóban abszolvált összecsapásunk után közvetlenül megkezdődik a világítás, a hangosítás, továbbá a MOL Aréna reklámpaneljeinek a cseréje és modernizálása.
A munkálatok a válogatott mérkőzések miatti szünet alatt zajlanak majd, mégpedig úgy, hogy az MFK Rózsahegy elleni 12. fordulóbeli hazai találkozóra, amelyet 2026. október 24-25-i hétvégéjén rendeznek meg, már minden készen legyen.
A Rózsahegy elleni összecsapást már új köntösben várja majd a MOL Aréna és a modernizált technikai felszerelés még minőségibb mérkőzésélményt nyújt a szurkolóinknak.





