Interjú

Matej Trusa: Vállalom a felelősséget a vereségért

Matej Trusa: Vállalom a felelősséget a vereségért

A-CSAPAT
|
Interjú
| va 15.9.2024, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„Szerettem volna döntő gólt szerezni, sajnos ez nem sikerült, a legfontosabb pillanatban nem tudtam segíteni a csapaton.” A mérkőzés századik percében Matej Trusa 2:2-re alakíthatta volna az állást, ám a büntetőpontról a Slovan kapuja fölé lőtt.

„Vállalom a felelősséget a vereségért. Szerettem volna döntő gólt szerezni, sajnos ez nem sikerült, a legfontosabb pillanatban nem tudtam segíteni a csapaton. Az első félidő nem volt túlságosan jó a részünkről, de a másodikban rákapcsoltunk, belelendültünk és a vezetést is megszereztük. A Slovan helyzetféleségekből büntetett, kiemelkedő játékosaik vannak, akik képesek távolról is remekül lőni. Nem sikerült lehetőségeket kidolgoznunk, az első játékrészben nem azt nyújtottuk, amire az egész hét folyamán készültünk. A szünet után volt néhány felvillanásunk, sajnos azonban nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Ez egyáltalán nem az én napom volt, amit a kihagyott tizenegyes is aláhúzott” – hibáztatta magát a Slovan elleni tegnapi 1:2-es vereséget követően csapatunk kapitánya, Matej Trusa, aki a második félidő ráadásának tizedik percében óriási lehetőséget kapott arra, hogy az idei bajnoki szezonban megszerezze a harmadik találatát. A Blackman Ramadan arcára mért ütéséért megítélt tizenegyest azonban Takáč kapuja fölé helyezte, így a lefújásig már nem változott az állás.


article_bannerarticle_banner