Merevítő nélkül és mosollyal. Matej Trusa visszatért a kellemetlen vállsérülését követően, a csapattal megkezdve a téli felkészülést. „Semmiféle korlátozást sem érzek” – mondja az esztendő elején.
Hogyan zajlott a téli pihenőidőszak?
„Kellemesen, jót tett a környezetváltozás, de egész idő alatt igyekeztem erőnlétileg karban tartani magam, mivel éppen egy sérülésből épültem fel. A vállam rendben van, bár egyelőre még nem megyek ütközésekbe. Nagyon boldog vagyok, amiért ismét teljes erőbedobással dolgozhatok. Visszatértem és ki vagyok éhezve a futballra, már nagyon hiányzott. Várom a felkészülést.”
A szünet alatt gondolkodtál arról, milyen tavaszt szeretnél abszolválni?
„Persze, az egész 2025-ös évet megterveztem. Kihívások állnak előttem és tisztában vagyok vele, mit kell megtennem ezek teljesítéséhez. Ehhez fogom magam tartani.”
A decemberben tartott szurkolói szavazáson elnyerted az Ősz játékosa címet. Találtál helyet a trófeának?
„Igen, a nappali polcára tettem, közvetlenül a Hónap góljáért kapott futballcsuka mellé, amelyet aláírattam a csapattársakkal. Ami a szavazást illeti, nagyon nagyra értékelem a címvédést, és hálás vagyok a szurkolóknak minden egyes szavazatért.”
A futballisták többsége nem igazán szereti a felkészülési időszakot, ám rád ennek pont az ellenkezője igaz…
„Általánosságban elmondhatom, hogy a nyári felkészülést is kedvelem, de nekem jobban ül a téli, mivel nincs akkora hőség. Élvezem ezt az időszakot és örülök annak, hogy alaposan fel tudok készülni, hiszen az idény során abból az erőnlétből él az ember, amit télen edzések során felszedett.”
A felkészülés kezdetén különféle teszteket abszolváltatok. Hogyan zajlottak ezek?
„Csoportokba voltunk osztva és minden nap másra teszteltek minket. A három nap alatt különféle állomáshelyekre mentünk és több felmérésen is átestünk.”
Milyen volt ez a folyamat egy játékos szempontjából?
„Kellemes, hiszen a szünetről való visszatérés folytatólagosabb, lassabb volt, nem vágtunk bele egyenesen a felkészülésbe. Szerintem már akklimatizálódtunk is. A saját rezsimünkre álltunk át és gond nélkül mehetünk neki a közös edzéseknek. Volt időnk arra is, a csapattársakkal és a klubból mindenkivel ismét üdvözölhessük egymást. Felkészültem a kihívásokra.”