Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - Karcag 5:0 (3:0)

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - Karcag 5:0 (3:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| pé 16.1.2026, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor
article_banner

A téli felkészülés első mérkőzésén sima, ötgólos győzelmet arattunk az NBII-es Karcag ellen.

A sárga-kékek ma a magyar másodosztály hatodik helyezettje, a Karcagi SC ellen játszották az öt mérkőzésből álló téli felkészülési sorozat első találkozóját. A helyszín az akadémiánk egyik műfüves pályája volt.

Branislav Fodrek vezetőedző már a meccs előtt jelezte, hogy két különböző kezdőcsapatot fog pályára küldeni, így mindkét félidőben más összeállításban szerepeltünk. A keretből a hosszabb ideje sérült Mendez, illetve a kisebb sérüléssel bajlódó Viktor Djukanović hiányzott, míg Kaltsas és Mateta Somorjára távozott. Nemanič sem lépett pályára, aki betegség után később csatlakozott a csapathoz.

Az egész mérkőzést irányítás alatt tartottuk, és már a 8. percben megeredt a gólcsap. Egy szabadrúgást követően Ramadan és Gruber érintésével került a labda az őrizetlenül hagyott Blažekhez, aki a vendégek kapujába passzolt – 1:0. Ezután a 17 éves Adam Lábo percei következtek. Akadémiánk növendéke előbb a 15. percben a tizenhatos vonaláról gyönyörűen csavart a bal felső sarokba – 2:0. Hét perccel később Gruber előkészítése után ismét pontosan célzott: lövése előbb a jobb kapufát találta el, majd a labda a túlsó kapufát is érintve vágódott a hálóba – 3:0.

A fordulás után nem sokkal Tuboly mintegy 20 méterről végezhetett el szabadrúgás, lövése a jobb kapufa mellett kötött ki – 4:0. A végeredményt a sérülésbő visszatérő Trusa állította be a 74. percben, aki magabiztosan értékesített egy kezezésért megítélt büntetőt – 5:0. A különbség akár nagyobb is lehetett volna: az öt találat mellett számos további gólszerzési lehetőséget is kidolgoztunk. A túloldalon kapusaink közül csak Filipe kényszerült komolyabb beavatkozásra, aki a 67. percben jól lépett ki Kaye ziccerénél.

Hétfő reggel 10 napos törökországi összpontosításra repül el a csapat. Ott 2026. január 21-én, szerdán 13:30 órai kezdettel újabb előkészületi találkozón lépünk pályára, amelyen a szerb OFK Belgrád együttesével mérjük össze az erőnket.

DAC 1904 - Karcagi SC 5:0 (3:0)
MOL Akadémia, műfüves pálya, 2026. január 16., péntek, 15:00 ó, borult, hűvös idő, +2°C
Góllövők: 8. Blažek 1:0, 15. Lábo 2:0, 22. Lábo 3:0, 47. Tuboly 4:0, 74. Trusa (11m) 5:0
Játékvezető: Smolák - Štofik, Hegedűs, 110 néző
DAC, I. félidő: Bartels - Kapanadze, Bationo, Blažek, Barro - Gruber, Ouro, Lábo - Sylla, Gagua, Ramadan; II. félidő: Filipe - Jenčuš, Kacharaba, Modesto, Gueye - Blaško, Tuboly, Udvaros - Redzic, Corr, Trusa. Edző: Branislav Fodrek.
Karcag: Fedinisec (46. Gergely) - Kovalszki (63. Győri), Szekszárdi (63. Sághy), Fazekas (63. Mona), László - Girsik (63. Egri), Vida (63. Szűcs), Hidi (63. Fábián), Pap (63. Görög) - Székely (63. Regenyei), Sain (63. Shedrach). Edző: Varga Attila.

STATISZTIKA:
Lövés – kapura 12:1, mellé 7:3
Szöglet – 7:1
Les – 3:2

Részletes helyszíni beszámoló, képgaléria és videó összefoglaló hamarosan a honlapunkon!