Hír

Gyere velünk a DAC-ra: Mi egy vérből valók vagyunk!

Gyere velünk a DAC-ra: Mi egy vérből valók vagyunk!

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 14.11.2019, Krisztián Nagy

Íme, a párkányi diákok élménybeszámolója és a következő regisztráció feltételei.

Szenc, Diószeg, Madar, Pozsonypüspöki és Párkány. Ebből az öt községből fogadtunk már fiatalokat a 2019-es őszi idény során. Történt mindez a „Gyere velünk a DAC-ra!” projektünk keretén belül.

A múltheti DAC-Trencsén találkozón a Párkányi Ady Endre Magyar Tanításinyelvű Alapiskola diákjai látogattak el a MOL Arénába – az ő élménybeszámolójukat alább olvashatják.

Mostantól pedig már lehet jelentkezni az idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésre is, amelyen 2019. november 30-án, szombaton 13:30 órakor a Nyitra csapata ellen lépünk pályára.

Az említett találkozóra jövő csütörtökig, 2019. november 21-ig, 24:00 óráig lehet regisztrálni. A jelentkezési formanyomtatványt innen töltheti le; kérjük, hogy kitöltése után küldjék el azt a jatek@fcdac.sk email címre. A jelentkezési lapra kérünk egy rövid indoklást, hogy miért éppen az ön iskoláját, szervezetét válasszuk. A legfrappánsabb választ beküldő a mérkőzés mellett a DAC játékosainak látogatását is élvezheti a MOL Arénában.

Párkányi Ady Endre Magyar Tanításinyelvű Alapiskola tanulóinak élménybeszámolója a DAC-Trencsén bajnoki mérkőzésről:

Hajrá DAC!
„Az egész úgy kezdődött, hogy az osztályfőnökünk beadott egy pályázatot. Ez a pályázat egy ingyen meccsnézést, egy pillantást a múzeumba és egy ajándékcsomagot tartalmazott.
Szóval elindultunk Dunaszerdahelyre a mi buszunkkal Párkányból. Hosszú út volt, de megérte. Útközben megálltunk egy kicsit pihenni, enni és inni. A stadiont meg kellett kerülni, de ez nekünk meg se kottyant. Bementünk a múzeumba és a DAC Fanshopba, majd megkaptuk az ajándékcsomagunkat – egy DAC-os tusolókrémet és két felfújható DAC-os ütőket. Utána beléptünk a stadionba és elfoglaltuk a helyünket. Elkezdődött a meccs és nagy lelkesedéssel énekeltük a Nélküled-et. Az első gól nagyon szép volt. A második egy ollózás és a harmadik egy csavarás a kapu sarkába. A meccs nagyon izgalmas volt. Igaz, hogy egy gólt kaptunk, de sebaj, mert mi hármat lőttünk. A meccs után elindultunk haza és kilencre haza is értünk.
Egy nagy és felejthetetlen élmény volt számunkra.
Köszönjük a DAC-nak, a DAC szóvivőjének, az osztályfőnökünknek, Hajtman Borbálának, Szabó Melinda tanító néninek és a szülőknek, hogy közösen részt vehettünk ebben a nagy kalandban!”
Benkovics Ádám, 7.a

A szurkoló benned van!
„Az osztályfőnökünk álltál eljutottunk Dunaszerdahelyre, a Mol Arénában egy DAC meccsre. Először azt terveztük, hogy csak egyszerű nézőként megyünk el, de felhívták a figyelmünket egy pályázatra, ami álltál ingyen bemehetünk, és még ajándékot is kapunk. Mikor tudomást szereztünk a pályázatról, az osztályfőnökünk jelentkezett. A válaszban megírták, hogy még korán van a pályázásra, de elfogadják a jelentkezésünket. Pár hétre rá kaptunk egy visszaigazoló email-t, amiben értesítetek minket, hogy az iskolánk nyerte az ingyen jegyeket, és az ajándékcsomagot. Mikor megérkeztünk az arénához, bementünk az ajándékboltba. Ott lehetett kapni DAC-os sálat, mezt, sapkát, párnát...
Mikor mindenki kijött az ajándékboltból, kaptunk szuvenírt. Nikolett, aki a vezetőnk volt, bekísért az arénában és elfoglaltuk a helyünket. Nem kellett sokat várnunk az első gólörömre, mert már a 3. percben vezetést szerzett a DAC. Félidőben lemehettünk a pályára, fotózkodhadtunk pár játékossal, és persze aláírást is kaptunk tőlük. Jól esett mikor a hangosbemondó elmondta az iskolánk nevét és hogy honnan jöttünk. Hatalmas tapssal üdvözöltek a szurkolók. A 2. félidőben még kétszer átélhettük a gólörömet. A végeredmény 3-1 lett. Hatalmas élmény volt élőben látni a játékosokat futballozni, és hallani a helyi nagy fanatikusokat. Örülök, hogy az első érdemleges focimeccsemet az osztályommal, és egyben barátaimmal élhettem át. Még egyszer szeretném megköszönni a Mol Arénának és az osztályfőnökünknek ezt a nagy élményt.”
Meňhart Emese, 7.a

Mi egy vérből valók vagyunk
„Egy novemberi délutánon izgatottan gyülekeztek a 7.a-s tanulók a parkolóban. Amint megérkezett a busz, elfoglaltuk a helyünket, elindultunk, és meg sem álltunk Dunaszerdahelyig. Már az úton is a Nélküledet énekeltük. A parkolóba érkezve már alig fértünk a bőrünkbe. Utunk innen a fanshopba vezetett, ahol vásárolhattunk, majd megnéztük a DAC történetét a „focimúzeumban”. Az üzletből kiérve egy kedves hölgy várt minket ajándékokkal. Vezetésével elindultunk az arénába. „Hajrá DAC! Hajrá DAC!" – kántáltuk vidáman. Elfoglaltuk a helyünket, ami elég jó rálátást nyújtott az egész pályára. Elkezdődött a meccs, természetesen a Nélküled című dallal, amit mindannyian büszkén énekeltünk, mert már az osztályfőnökkel előre begyakoroltuk. Kezdetét vette a szurkolás. Kiabáltunk, tapsoltunk, bíztattuk a focistákat, akik csak úgy rúgták a gólokat. Felemelő érzés volt látni ahogy minden egyes gól után együtt pördülnek a levegőben a kék-sárga sálak, ahogy együtt éljenez a többezer magyar. Elkövetkezett a félidők közti szünet. Izgatottan ugrottunk fel a helyünkről, a hölgy ezúttal a pályára vezette kis csapatunkat, közben bemondták iskolánk nevét és ezúttal nekünk szólt a tapsvihar. „Bizony mi vagyunk” – vigyorogtunk. Odalent a pályán DAC játékosok vártak minket. Aláírattuk a sálunkat, vagy éppen a kezünket, majd közösen fényképezkedtünk. Ezután visszaültünk a helyünkre és folytatódhatott a szurkolás. Annyira jól éreztük magunkat, hogy észre sem vettük, ahogy repül az idő, be is sötétedett. A meccset a Magyar Himnusszal zártuk, majd elhagytuk a stadiont. Még a buszon is elhangzott egy-két „Hajrá DAC!” és a Nélküledet is elénekeltük még egyszer, pedig már úton voltunk haza. Fergeteges nap volt.”
Góra Nikoletta

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig már több száz fiatalt fogadtunk, a bővebb régió iskoláiból és fiatalokkal foglalkozó szervezeteiből.

A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás a belépők biztosításából, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. A projekt a Futballmánia égisze alatt fut.

A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, a Kárpát-medence teljes területéről. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.

Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja:
- Az emléktárgyak átadása
- A DAC találkozójának megtekintése
- Fotózás a pályán, találkozás a játékosokkal

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

bonus