Az új idényben is várjuk az iskolák és szervezetek jelentkezését!
A „Gyere velünk a DAC-ra!” projekt elsöprő sikert hozott az elmúlt másfél évben. A 2017-es év elején meghirdetett kezdeményezésünk olyan alap- és középiskolás diákok felé irányul, akik szeretnék élőben átélni a MOL Aréna hangulatát. Eddig közel négyszáz fiatalt fogadtunk, a bővebb régió 13 iskolájából. A nyári szünetet és a kockázatosnak minősített DAC-Nagyszombat rangadót követően a projektünket a 2018/2019-es szezonban is folytatjuk!
Az idény első mérkőzése, amelyen a MOL Arénában vendégül látjuk az iskolásokat, a DAC-Aranyosmarót bajnoki lesz 2018. október 6-án, 18:00 órai kezdettel.
Az említett mérkőzésre jövő szerdáig, 2018. szeptember 26-ig, 24:00 óráig lehet regisztrálni. A jelentkezési formanyomtatványt innen töltheti le; kérjük, hogy kitöltése után küldjék el azt a jatek@fcdac.sk email címre. A jelentkezési lapra kérünk egy rövid indoklást, hogy miért éppen az ön iskoláját, szervezetét válasszuk. A legfrappánsabb választ beküldő a mérkőzés mellett a DAC játékosainak látogatását is élvezheti a MOL Arénában.
A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről
A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás az ide- és hazajutás biztosításából, a belépőkből, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. Az előző idénytől a projekt immár a Futballmánia égisze alatt fut.
A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, Dunaszerdahely 100 kilométeres körzetében. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.
Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja (nagyjából 3-4 óra időtartamban)
- Felveszi a diákokat az iskola/szervezet helyszínén (2 órával a mérkőzés kezdete előtt)
- Az emléktárgyak átadása
- A DAC találkozójának megtekintése
- Fotózás
- A mérkőzés után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolához
A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!