Jegyezzék fel a naptárjaikba: ismertté váltak az alapszakaszt lezáró, első négy tavaszi forduló pontos időpontjai!
Múlt hétvégén a 18. forduló mérkőzéseivel lezárult a szezon őszi része, a honi élvonal szereplői pihenőre vonultak. A 2025-ös tavaszi idény február második hétvégéjén indul, most pedig már azt is tudjuk, ki, mikor abszolválja az első négy bajnoki találkozóját az új esztendőben. A Ligás Klubok Uniója ugyanis nyilvánosságra hozta az első négy tavaszi forduló (19-22.) hivatalos kezdési időpontjait. Pont az említettek zárják az idény alapszakaszát és az ezek után kialakult sorrend határozza meg az azt követő rájátszás menetrendjét.
A DAC február 8-án, szombaton a Szakolca elleni hazai összecsapással kezdi meg a tavaszi szereplését. Ezt követően két idegenbeli csata vár ránk, méghozzá Nagyszombatban és Zsolnán, majd a MOL Arénában a Rózsahegy ellen zárjuk az évad első felét.
Az említett négy mérkőzésből egyszer kerülünk képernyőre: a Zsolna elleni idegenbeli összecsapásunkat közvetíti a televízió. A Nagyszombat otthonában abszolvált kerületi rangadót pedig a Voyo a Hét mérkőzésének választotta, ezért a Spartak stadionjában február 16-án, vasárnap lépünk pályára.
A 22. forduló találkozóit egységes időpontban rendezik.
A DAC menetrendje a 2025-ös bajnoki tavasz elején:
Niké Liga, 19. forduló, 2025. február 8., szombat, 15:30 óra: DAC-Szakolca
Niké Liga, 20. forduló, 2025. február 16., vasárnap, 15:30 óra: Nagyszombat-DAC (Voyo a Hét mérkőzése)
Niké Liga, 21. forduló, 2025. február 22., szombat, 18:00 óra: Zsolna-DAC (a Dajto élőben közvetíti)
Niké Liga, 22. forduló, 2025. március 1., szombat, 15:30 óra: DAC-Rózsahegy
A Niké Liga összes találkozóját egyúttal az internetes VOYO streamingszolgáltató platformján is élőben megtekinthetik.