A téli felkészülés negyedik, és a törökországi edzőtábor utolsó mérkőzésén 1:1-es döntetlent játszottunk az ukrán élvonal második helyezettjével. A DAC találatát Christián Herc szerezte.
A téli felkészülés negyedik mérkőzését, amely egyúttal a törökországi összpontosítás utolsó találkozója volt, ma délután abszolváltuk Belekben. Branislav Fodrek vezetőedző tanítványai az ukrán élvonal második helyezettjével, az FK Oleksandriya együttesével mérték össze az erejüket.
Ahogy azt a szakvezetőnk előzetesen már jelezte, a félidőben ezúttal nem cserélt teljes tizenegyet. Így is 19 játékos lépett pályára csapatunk színeiben, miközben az első változtatásra már a 38. percben sor került. Ekkor Ramadan váltotta a sérült Yapit.
Az ellenfél az első perctől igazolta a minőségét, magabiztosan tartották a labdát és jó támadásba való átmeneteket produkáltak. Mi egységesen védekeztünk és gyors ellentámadásokból veszélyeztettünk. Az első gólhelyzet is a miénk volt, Herc fejelhetett jó pozícióból a 13. percben, de a labda fölé ment. A 27. percben ismét Herc került a középpontba: Shevchenko kapus rosszul kezelt le egy hazaadást, mai csapatkapitányunk megnyerte a hálóőrrel vívott párharcot és az üres kapuba gurítva megszerezte a mérkőzés első gólját – 1:0. Hét perccel később már egyenlő volt az állás. Bezerra a félpályától egészen a tizenhatosunkba vezette a labdát, a kapu előtt Filippovot találta meg a passza, aki bebólintotta a beadását – 1:1.
A második félidőben sem változott a játék képe, a nagy igyekezet ellenére csak néhány lehetőséget láthattunk. Az Oleksandriya részéről Bezerra hagyta ki a legnagyobbat a 63. percben. A tömeges cseréinket követően az ellenfél jó támadást vezetett a bal oldalon, a lapos beadás átment az ötösön, ahol Filippov vétette el a labdát, míg a berobbanó Bezerra becsúszva nem talált kaput. A 70. percben Andzouana szépen játszotta magát tisztára három védő kíséretében, ám a lövése csak az oldalhálóban kötött ki. Három perccel később Bassey ugrott ki, a kapus csak Modesto elé tudta kiütni a labdát, de a gólba tartó lövését blokkolta egy védő. A 82. minutumban Andzouana akcióját követően Bősze Levi dönthette volna el a mérkőzés kimenetelét, a kapáslövését azonban az ellenfél védelme szögletre mentette. A hosszabbítás pillanataiban az ukrán csapat egyik középső védője tüntette el Basseyt a tizenhatosban, de a török játékvezető mindenki meglepetésére nem ítélt büntetőt.
A téli felkészülést a Dukla Besztercebánya elleni főpróba zárja, a katonákat január 31-én, pénteken 17:30 órai kezdettel fogadjuk a MOL Arénában. A belépés ingyenes.
DAC 1904 - FK Oleksandriya 1:1 (1:1)
Kaya Hotel Belek, Antalya, Törökország, 2025. január 28., kedd, 15:30 ó, változékony idő, +17°C
Góllövők: 27. Herc 1:0, 34. Filippov 1:1
Sárga lap: 8. Tuboly, 23. Mendez, 36. Yapi,, 89. Bajo - 32. Kaliuzhny, 41. Skorko, 68. Kaliuzhny, 77. Myshynov, 85. Cara
DAC: Popović (61. Filipe) - Yapi (38. Ramadan), Kacharaba (62. Dimun), Brunetti, Mendez (57. Modesto) - Tuboly (62. Vitális), Bajo, Herc (62. Bősze) - Andzouana, Barišić (62. Bassey), Trusa (62. Sylla). Edző: Branislav Fodrek.
Oleksandriya: Shevchenko (46. Yermakov) - Skorko, Kopyna, Shabanov, Martynyuk - Kovalets (86. Mateus), Kaliuzhny (69. Shostak), Myshynov - Juan Bezerra, Filippov, Cara (85. Kostyshyn). Edző: Ruslan Rotan.
STATISZTIKA:
Lövés – kapura 2:1, mellé 3:5
Szöglet – 2:9
Les – 1:4