Hír

Boldog szülinapot, Christián!

Boldog szülinapot, Christián!

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 30.9.2025, Nagy Krisztián

Ma ünnepli 27. születésnapját Christián Herc, a DAC középpályása. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 1998. szeptember 30., éjjel 01:20 órakor, Léva
Méretei születésekor: 52 cm és 3209 gr
Jelenlegi magassága és súlya: 185 cm és 75 kg

Christián Herc Léván született és nevelkedett, itt is ismerkedett meg a futball alapjaival. Tízéves korától Nyitrán szerepelt, majd tizenhat esztendősen az angol Wolverhampton Wanderers csapatához igazolt. A „Farkasoknál” az U18-as és az U23-as korosztályos együttesben futballozott. 2018 januárja és 2019 júniusa között a DAC vendégjátékosa volt, 2019 nyarán pedig a Viktoria Plzeň együtteséhez szerződött. Később a Karviná színeiben is szerepelt a cseh élvonalban, két idényt pedig a svájci Grasshopper Zürichnél is eltöltött. 2023 júliusában visszatért a Csallóközbe, az első szerepvállalásával együtt eddig összesen 109 ligamérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben, ezeken 7 gólt szerezve. Az európai kupasorozatokban 5 találkozó áll a neve mellett, a Slovnaft Cup-ban 12/1 a mérlege. A 18 éven alatti szlovák válogatott csapatkapitánya volt, de az U19-es és az U21-es gárdában is szerepelt. 2022 márciusában a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, amelynek színeiben eddig négy alkalommal képviselhette hazáját.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri