Interjú

Ammar Ramadan: Tudtuk, hogy meg fognak nyílni a területek

Ammar Ramadan: Tudtuk, hogy meg fognak nyílni a területek

A-CSAPAT
|
Interjú
| sze 18.9.2024, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„Redzic és Trusa is remekül értékesítették az átadásaimat.” Az első két trencséni találtunknál Ammar Ramadan jegyzett gólpasszt, szír játékosunknak nagy szerepe volt a 3:0-s győzelemnél.

Rama, gratulálunk a győzelemhez és a két gólpasszodhoz. Hogyan láttad a Trencsén elleni összecsapást?
„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Főleg az első húsz perc volt megterhelő, amíg meg nem szereztük a vezetést. A hazaiak többet birtokolták a labdát, mi pedig igyekeztük oldani ezt a helyzetet és megváltoztatni a játék képét. Sok támadásunkat sikerrel vittük végig és kulcskérdés volt az előny megszerzése, mert azzal a találattal nyíltabbá tettük az ellenfél játékát. Idegenben, egy erős gárda otthonában kellett megtartanunk a vezetést, ami sikerült is. Jó munkát végeztünk, három ponttal távozunk.”

Hogyan érzed, sikerült megvalósítanotok az edzői utasítások nagy részét?
„Ahogy azt mondtam, labda nélkül is jól teljesítettünk, nagyon hatékonyan működött a letámadásunk. Az első két gólt hozó támadásainkat szépen felépítettük, jól járattuk a labdát. Megtaláltuk azokat az üres helyeket, amelyekről az elemzések által tudtuk, hogy meg fognak előttünk nyílni. A harmadik találat egy, a védekezésből támadásba való gyors átmenetből született, ezt pedig nap mint nap gyakoroljuk az edzéseken.”

Az első két találatunk előtt Redzic és Trusa is tőled kapta a gólpasszt. Miként láttad ezeket a szituációkat?
„Nagyon boldog vagyok, már vártam a lehetőséget, hogy ismét alaposabban megmutathassam magam. Tudom, hogy képes vagyok még inkább a csapat hasznára lenni, de ehhez folytatnom a kemény munkát. Ha az együttes fejlődik, akkor az egyének is automatikusan javulnak, fejlődnek. A gólokhoz visszatérve, Redzic és Trusa is remekül értékesítették az átadásaimat.”

Trencsénben eddig műfüves borítású pályához voltunk szokva, a jelenlegi szezontól azonban már csak természetes füvön zajlanak a bajnoki küzdelmek. Hogyan vélekedsz erről a változásról?
„Végre meglépték. Remek időben, kiváló talajú pályán zajlott a mérkőzés. Sokkal jobb ez, mint a műfű, amelyen elég nehéz és megterhelő futballozni. A professzionális labdarúgást természetes borításon kell játszani, boldog vagyok, hogy az itteni élvonalban már csak élő füvön lépünk pályára.”

Szombaton Szakolcán kilenc nap alatt a harmadik mérkőzés vár a csapatra. Mennyire nehéz ez a menetrend?
„Nem könnyű, minden játékosra szükségünk van. Minden egyes meccs kemény, de lépésről lépésre kell haladnunk. Jelenleg a megfelelő regeneráció a legfontosabb.”

article_bannerarticle_banner