Három és fél év után elhagyja Csallóköz szívét a csapat kapitánya, Marin Ljubičić.
A vezetőség és a DAC-ot a jelenlegi keretből leghosszabb ideje szolgáló játékos beszélgetésén az együttműködés idő előtti felbontásában egyezek meg a felek. A horvát idegenlégiós a Dunaszerdahelyre való érkezése előtt az ukrán SC Tavrija Szimferopol együttesében futballozott, a DAC-ban pedig három és fél esztendőt töltött. Marin Ljubičić száz bajnoki mérkőzésen viselte a sárga-kék mezt, amelyeken nyolc gólt szerzett. Klubunk az élvonalbeli pályára lépéseket összegző történelmi táblázatán ezzel a tizenötödik helyen áll egykori játékosunk. Ezen kívül a 2016/17-es és a 2017/18-as szezonban beválasztották a Fortuna Liga legjobb tizenegyébe, méghozzá védekező középpályásként. Az ő csapatkapitányi irányítása alatt jutott ki a klub huszonöt hosszú esztendőt követően a nemzetközi kupaporondra, ám most elválnak a DAC és Ljubičić útjai. Marin, köszönjük, amit a klubért tettél, és sok szerencsét kívánunk a jövőben!
Ljubičić a szociális hálózatokon tegnap este a következő szavakkal búcsúzott a szurkolóktól: „Köszönöm nektek ezt a négy évet. Mindent megtettem a klubért. Ha további négy év múlva visszatérek, akkor büszke leszek a sikereimre és a klubnak nyújtott segítségemre. Új barátokra, csapattársakra és szurkolókra leltem itt… Köszönet a szurkolóknak, támogattatok minket, ezzel pedig lehetővé tettétek, hogy otthon érezzem itt magam. Hajrá, DAC!”
A sárga-kékek kapitánya a weboldalunknak ekképp nyilatkozott: „Szeretnék köszönetet mondani minden embernek, aki a klubban és akörül dolgozik – nem utolsósorban a szurkolóknak is a csodálatos 3,5 esztendőért, amit a DAC-ban töltöttem. Sajnálom, hogy ilyen körülmények között távozom, de az élet megy tovább. Szeretnék még minden jót és főleg sikeres szezont kívánni a csapatnak.”
Marin Ljubičić távozásával kapcsolatban Jan Van Daele sportigazgató is megszólalt. „Marinnak elévülhetetlen érdemei vannak a DAC fejlődésében a 2015-ös téli érkezése óta. A klub iránti odaadása példaértékű volt és sokaknak jelentett inspirációt. A Marinnal való találkozásunk során abban egyeztünk meg, hogy felbontjuk a szerződését a klubbal. Marin, az egész klub nevében szeretném őszintén megköszönni a három és fél szezonnyi vért, verejtéket és a könnyeket. Büszkék vagyunk rá, hogy közösen küzdhettünk a DAC-ért.”