Előzetes

A DAC-Zsolna mérkőzés előtt: A veretlen éllovast fogadjuk

A DAC-Zsolna mérkőzés előtt: A veretlen éllovast fogadjuk

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 28.9.2019, Krisztián Nagy

A hétvégi 10. forduló slágermérkőzését a MOL Arénában rendezik, amelyen az eddig veretlen zsolnai listavezetőt fogadjuk. A DAC – Zsolna találkozó vasárnap 18:00 órakor kezdődik.

Veretlenségtelenítés, 2. rész

Holnap a Fortuna Liga éllovasa látogat hozzánk, amely 9 forduló után egy ponttal a Slovant, héttel pedig a harmadik helyezett DAC-ot megelőzve vezeti a tabellát. A Zsolna egyedüli csapatként még veretlen a bajnoki szezonban, pontokat is csak a Slovan és az Aranyosmarót elleni idegenbeli döntetlenek alkalmával veszített.

A legutóbbi idényekben a „Sosonok” elleni párharcaink a bajnokság csúcspontjai közé tartoznak. E találkozók látványosságáról árulkodik az a tény is, hogy a legutóbbi öt találkozásunk alkalmával a hivatalos statisztikák szerint összesen 165 alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel a csapatok, amelyek közül 70 el is találta azt (90:75, illetve 37:33 a javunkra). Ez nagyszerű, 33-as illetve 14-es meccsenkénti átlagot jelent.

A sárga-zöldeket immár a második idényben a 45 éves Jaroslav Kentoš irányítja vezetőedzőként, akinek a játékoskeretéből nyáron távozott a hosszú ideig a csapatkapitányi tisztséget is betöltő Michal Škvarka és a válogatott szélső, Jaroslav Mihálik – komolyabb erősítés pedig nem érkezett holnapi ellenfelünkhöz. Ezek a változások azonban nem mutatkoztak meg a csapat eredményességén. Pont ellenkezőleg, a fiatal együttes a vártnál sokkal jobban szerepel a jelenlegi szezonban. Az éllovas pozícióján kívül a legjobb védelemmel és a második legtermékenyebb támadósorral is büszkélkedhetnek.

A DAC-hoz hasonlóan a zsolnaiak is hozták a kötelezőt szerdán a Slovnaft Cup 4. fordulójában, amikor is 4:0-s győzelmet arattak a harmadik ligás Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom) otthonában.

A 2019-es évben mindkét alkalommal legyőztük a Zsolnát és összességében érvényes, hogy az átmeneti szenci otthonunkban 2016 őszén elszenvedett 0:6-os vereség óta lejátszott kilenc összecsapáson mindig sikerült pont(oka)t szerezni ellenük (5-4-0 a mérleg, 17:10-es gólarány a mi szemszögünkből). Tavasszal az ír középpályás, Connor Ronan gólja döntött a javunkra. „Az volt az első találatom a DAC színeiben és egyúttal a legelső a profik között, tehát mindig emlékezni fogok rá. Most már azonban csak előre tekintek, hiszen a holnapi összecsapás nagyon fontos számunkra. Bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot. Ha szeretnénk ugyanis a tabella elején mozogni, akkor a Zsolnához hasonló minőségű ellenfeleket is le kell győznünk” - állítja a 21 esztendős, nagy munkabírású ír középpályásunk.

Ronan bordatörés miatt –amit egyébként pont Zsolnán szenvedett el a Trencsén elleni összecsapás alkalmával – csak a múlt héten térhetett vissza egy több mint egyhónapos kihagyást követően. A Rózsahegy ellen az utolsó negyedórára állt be, szerdán a Radimó elleni kupatalálkozón pedig végigjátszotta a 90 percet. „Örülök, hogy a Rózsahegy ellen ismét beleszagolhattam a bajnoki küzdelmekbe. Kár a vereségért, így az egyetlen pozitívum a visszatérésem maradt. Már nagyon hiányoztak a mérkőzések. A szerdai kupameccs után teljesen jól érzem magam és kész vagyok holnap is a kezdőcsapat tagjaként pályára lépni” – állítja a Wolverhampton Wanderers kötelékébe tartozó futballista, aki az év végéig szerepel kölcsönjátékosként a DAC-ban.

A labdarúgóink is tisztában vannak azzal, hogy a 10. forduló slágermeccsén a bajnokság egyetlen veretlen alakulatát látjuk vendégül. „Természetesen ez egy különleges motiváció számunkra. Az idei szezonra kitűzött célok eléréséhez azokat a csapatokat is le kell győznünk, akik felettünk állnak a táblázaton. Minden alkalommal győzelmi szándékkal lépünk pályára, de a holnapi egy olyan meccs, amelyen egyszerűen kötelező a három pont” – zárta a beszélgetést az ír 21 éven alatti válogatott tagja.

Nos, idén már átéltük a stadionunkban a Slovan „veretlenségtelenítését”, akik áprilisban a MOL Arénában szenvedték el az első vereségüket az előző idényben – erre 28. fordulót kellett várni. Holnap szívesen ismételnénk meg ezt a sikert a Zsolna ellen is.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzés az élvonalban:
2018.04.22. - Zsolna-DAC 2:3, gólszerzők: Mráz, Mihalík - Herc 2, Vida, 2510 néző
2018.08.25. - DAC-Zsolna 0:0, 7463 néző
2018.12.01. - Zsolna-DAC 2:2, gólszerzők: Škvarka, Balaj - Bayo, Vida K., 1903 néző
2019.04.06. - DAC-Zsolna 1:0, gólszerző: Ronan, 8541 néző
2019.05.05. - Zsolna-DAC 1:2, gólszerzők: Škvarka - Kalmár 2, 2303 néző

Történelem

A Zsolnával az 1985/86-os szezontól találkozunk rendszeresen az élvonalban, holnap 51. alkalommal csap össze a két együttes. 1985 őszén pont a sárga-zöldek ellen szereztük meg az első élvonalbeli gólunkat és győzelmünket. Idén tavasszal hosszú idő után ismét a saját javunkra billentettük az egymás elleni mérleg nyelvét és bízunk benne, hogy az elmúlt három év eredményességét holnap is folytatni tudjuk.

A szurkolói információkról és a belépőjegyekről itt olvashatnak.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
1. Žilina 9 7-2-0 23:7, 23 pont
3. DAC 9 5-1-3 18:12, 16 pont
Hazai pálya:
1. Žilina 5 5-0-0 16:4, 15 pont
6. DAC 4 2-1-1 11:5, 7 pont
Idegenben:
2. DAC 5 3-0-2 7:7, 9 pont
3. Žilina 4 2-2-0 7:3, 8 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 760 mérkőzés: 260-187-313, gólarány 901:1085
Žilina: 57. idény, 1663 mérkőzés: 704-370-589, gólarány 2577:2276

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 50 17-17-16, gólarány 55:71
Stadionunkban: 26 13-7-6, 33:29

A Fortuna Liga 10. fordulójának műsora:
Szombat, 2019. szeptember 28., 16:30 ó: Sereď-Trenčín, 19:00 ó: Senica-Pohronie, Slovan-Nitra, Michalovce-Ružomberok
Vasárnap, 2019. szeptember 29., 18:00 ó: Zlaté Moravce-Trnava, DAC-Žilina

A DAC-Zsolna bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak - Štrbo, Benko.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri