122 idény, 31 élvonalbeli, az 5. ezüstérem. Összességében a második helyen zártunk, a hazai mérkőzések tabellájának az élén végeztünk, ennek az eredménye pedig a sorozatban a kilencedik európai kupakvalifikációnk. Csapatunk idényét a számokon és a statisztikákon keresztül is összegezzük. A bajnoki és a történelmi táblázatokkal indítunk.
A tegnap estét követően a 2025/26-os bajnoki idény végleg a múlté, amely mögé a Komárom és a Zólyom közötti osztályozó tett pontot.
A 2017/18-as szezontól rendezik a bajnokságot a jelenlegi lebonyolítási formában – vagyis sorozatban kilencedzer zajlott a következő rendszerben: a tizenkét résztvevő először a 22 fordulóból álló alapszakaszt abszolválta, amely során mindenki mindenkivel egyszer mérkőzött otthon és idegenben is. Ezt követően a bajnokság két, hatcsapatos részre oszlott: a felsőházban a bajnoki cím, míg az alsóházban a kiesés elkerülése volt a tét. Ismét mindenki találkozott mindenkivel otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát mindegyik gárda 32 találkozót abszolvált. Az alapszakaszban megszerzett pontokat az együttesek a hatos csoportokba is magukkal vitték.
Egy kivételtől (a 3. forduló utáni 7. hely) eltekintve az egész szezonban a felső hatosban álltunk. Kétszer voltunk elsők (a 10. és a 11. forduló után), összesen 13 alkalommal foglaltuk el a második, 11-szer pedig a harmadik helyet. A 10. fordulótól egyszer sem estünk le a dobogóról. Végül megvédtük az őszi idényt követő ezüstérmes helyezésünket, köszönhetően többek között a Nagyszombat felett aratott győzelmünknek a zárófordulóban. Ez azt jelenti, hogy sikerült ismét kiharcolnunk az UEFA Konferencia Ligában való szereplés jogát. Összességében a 12. alkalommal, zsinórban kilencedszer zártunk európai kupaszereplést jelentő pozícióban.
A 31. élvonalbeli szezonjuk után öt ezüst- (2018/19, 2020/21, 2022/23, 2023/24 és 2025/26) és négy bronzéremre (1987/88, 1993/94, 2017/18 és 2019/20) javították a gyűjteményüket a sárga-kékek.
A Slovan sorozatban nyolcadszor hódította el a bajnoki címet, az UEFA Konferencia Ligában rajtunk kívül a harmadikként befutó Nagyszombat is indulhat, míg a negyedik Zsolna kupagyőztesként kvalifikálta magát az Európa Ligába. Pont a zsolnaiak a dobogón kívüli helyezése miatt idén nem rendezték meg az EKL-ban való szereplés jogáért zajló play-off küzdelmeit. A sároseperjesi Tatran egy év után visszatér a másodosztályba; a 2015/16-os idénytől a keleti az első olyan gárda, amely azonnal kiesett (akkor a Szakolca). A sárosiakat a Besztercebánya váltja, a katonák pedig ellenben az első olyan csapat a 2012/13-as kiírás óta, amely kiesőként képes volt rögtön, egy szezon után visszakerülni a legjobbak közé (akkor a DAC volt erre képes). A Zólyom elleni osztályozót követően a Komáromnak is sikerült megtartania helyét a Niké Liga mezőnyében.
A DAC helyezései a tabellán: 6 - 6 - 7 - 4 - 3 - 2 - 4 - 4 - 1 - 1 - 3 - 3 - 3 - 3 - 3 - 3 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 3 - 3 - 3 - 2 - 2 - 2 - 2 - 3 - 2
Sorozataink a 2025/26-os idényben:
7 veretlen mérkőzés sorozatban
3 győzelem sorozatban
2 nyeretlen mérkőzés sorozatban
A DAC összesített mérlege az élvonalban:
Harmincegyedik idényét zárta a DAC az 1. ligában, az összesített mérlegünket, amely a következő: 974 mérkőzés, 371-245-358, a gólarány 1247:1311
A DAC szereplése az 1. ligában (1985-1993 csehszlovák föderális bajnokság, 1993/94-től szlovák 1. liga):
Jelmagyarázat: A szezon után következik a táblázaton elért helyezés, mérkőzések száma, mérleg (győzelem, döntetlen, vereség), gólarány, pontszám és a megszerzett pontok százaléka.
Megj.:
- az 1993/94-es szezon végéig két pont járt a győzelemért
- a 2013/14-es idény után bundabotrány miatt hat pont levonással sújtották csapatunkat
A TELJES TÁBLÁZAT - Niké Liga, 2025/26-os idény:
HAZAI PÁLYA:
IDEGENBEN:
ŐSZ:
TAVASZ:
ALAPSZAKASZ:
RÁJÁTSZÁS:
Megj.: pontegyenlőség esetén az egymás elleni mérkőzések mérlege a döntő
Selejtező a bennmaradásért:
Zvolen-Komárno 1:0 és Komárno-Zvolen 3:0






