Lássuk, milyen volt a klubtörténelem legjobb őszi idénye a számok tükrében - hagyományos sorozatunkat a bajnoki tabellákkal indítjuk.
Nyáron a DAC - hosszú 25 év után - végre ismét bemutatkozhatott az európai kupaporondon. Az Európa Liga selejtezőiben összesen négy mérkőzést abszolváltunk. A grúz Dinamo Tbiliszi ellen idehaza 1:1-re döntetleneztünk, ám idegenben 2:1 győztünk, és továbbjutottunk. A következő Dinamo, a fehérorosz Minszkből már túl nagy falatnak bizonyult. Idehaza 1:3-ra, idegenben 1:4 arányban kaptunk ki.
A grúzok elleni két párharcot a bajnoki idény kezdete előtt játszottunk, és ezeken még Marco Rossi irányította a csapatot. A tbiliszi visszavágó után az olasz szakvezető a magyar válogatotthoz távozott.
Mindössze három nappal a grúziai összecsapás után, egy zólyombrézói győzelemmel vágott neki a 24. élvonalbeli szezonjának a DAC. Ekkor már egy új vezetőedző, a német Peter Hyballa ült a kispadon. Az ő vezetésével a 18 őszi fordulóból tizenegyet megnyertünk, és a tabella második helyén zártuk az idény első részét. Ez a legjobb eredményünk az élvonalbeli történelmünk során! Az őszi idényben további klubrekordot is megdöntöttünk, ezekről ide kattintva olvashatnak.
A helyezés és a megszerzett pontok százalékos aránya alapján (38 pont a lehetséges 54-ből, ami 70,4%-ot jelent) a 2018-as ősz a klubtörténet legsikeresebbje volt.
Az előző, 2017/18-as idénytől az élvonal új lebonyolítási formát kapott. A tizenkét résztvevő először a 22 fordulóból álló alapszakaszt abszolválja, amely során mindenki mindenkivel egyszer találkozik otthon és idegenben is. Ezt követően a bajnokság két, hatcsapatos részre oszlik: a felsőházban a bajnoki cím, míg az alsóházban a kiesés elkerülése lesz a tét. Ismét mindenki találkozik mindenkivel otthon és idegenben is ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát mindegyik gárda 32 találkozót abszolvál. Az alapszakaszban megszerzett pontokat az együttesek a hatos csoportokba is magukkal viszik.
A hazai és az idegenbeli találkozók táblázatán is a második helyen zártunk; a MOL Arénában 21, az ellenfeleknél 17 pontot szereztünk.
Legutóbbi öt őszi idényünk:
Teljes táblázat:
2018/19 - 2. DAC 18 11-5-2 38:22 38
2017/18 - 4. DAC 19 8-8-3 25:22 32
2016/17 - 9. DAC 19 5-6-8 21:26 21
2015/16 - 5. DAC 19 8-4-7 27:22 28
2014/15 - 9. DAC 19 4-9-6 22:26 21
Hazai pálya:
2018/19 - 2. DAC 9 6-3-0 21:8 21
2017/18 - 7. DAC 9 4-4-1 13:9 16
2016/17 - 9. DAC 8 3-2-3 7:11 11
2015/16 - 5. DAC 9 6-1-2 16:7 19
2014/15 - 7. DAC 9 4-5-0 14:7 17
Idegenben:
2018/19 - 2. DAC 9 5-2-2 17:14 17
2017/18 - 2. DAC 10 4-4-2 12:11 16
2016/17 - 5. DAC 11 2-4-5 14:15 10
2015/16 - 7. DAC 10 2-3-5 11:15 9
2014/15 - 11. DAC 10 0-4-6 8:19 4
A DAC helyezései a tabellán az ősz folyamán:
2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 – 2
A DAC összesített mérlege az élvonalban:
Huszonnegyedik idényét tölti a DAC az 1. ligában, eddig 737 mérkőzést játszott. Az összesített mérleg a következő: 737 247 185 305 858:1058
Leghosszabb sorozataink a 2018/19-as idény őszi részében:
3 nyeretlen mérkőzés sorozatban
4 győzelem sorozatban
7 veretlen mérkőzés sorozatban
A DAC szereplése az 1. ligában - ŐSZ:
ROČNÍK |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
1985/86 |
6 |
11 |
15 |
16 |
6-4-5 |
14:22 |
53,3% |
1986/87 |
3 |
4 |
15 |
18 |
7-4-4 |
22:15 |
60,0% |
1987/88 |
3 |
3 |
14 |
18 |
7-4-3 |
20:15 |
64,3% |
1988/89 |
6 |
6 |
15 |
16 |
7-2-6 |
15:19 |
53,3% |
1989/90 |
13 |
14 |
15 |
12 |
5-2-8 |
21:25 |
40,0% |
1990/91 |
3 |
4 |
15 |
19 |
6-7-2 |
23:20 |
63,3% |
1991/92 |
9 |
9 |
15 |
13 |
6-1-8 |
24:20 |
43,3% |
1992/93 |
3 |
4 |
15 |
20 |
9-2-4 |
33:20 |
66,7% |
1993/94 |
3 |
3 |
16 |
20 |
8-4-4 |
31:19 |
62,5% |
1994/95 |
5 |
4 |
16 |
22 |
6-4-6 |
20:18 |
45,8% |
1995/96 |
10 |
10 |
16 |
16 |
5-1-10 |
23:40 |
33,3% |
1996/97 |
9 |
14 |
15 |
18 |
5-3-7 |
16:23 |
40,0% |
1997/98 |
13 |
16 |
15 |
13 |
3-4-8 |
14:25 |
28,9% |
1999/00 |
16 |
14 |
15 |
13 |
3-4-8 |
15:24 |
28,9% |
2008/09 |
5 |
9 |
18 |
27 |
7-6-5 |
22:21 |
50,0% |
2009/10 |
10 |
10 |
19 |
22 |
5-7-7 |
18:21 |
38,6% |
2010/11 |
7 |
9 |
18 |
24 |
6-6-6 |
16:16 |
44,4% |
2011/12 |
12 |
12 |
18 |
12 |
4-0-14 |
11:29 |
22,2% |
2013/14 |
12 |
11 |
19 |
10 |
2-4-13 |
9:41 |
17,5% |
2014/15 |
9 |
8 |
19 |
21 |
4-9-6 |
22:26 |
36,8% |
2015/16 |
5 |
7 |
19 |
28 |
8-4-7 |
27:22 |
49,1% |
2016/17 |
9 |
7 |
19 |
21 |
5-6-8 |
21:26 |
36,8% |
2017/18 |
4 |
3 |
19 |
32 |
8-8-3 |
25:20 |
56,1% |
2018/19 |
2 |
? |
18 |
38 |
11-5-2 |
38:22 |
70,4% |
Jelmagyarázat: A szezon után következik az őszi táblázaton elért helyezés (1), a szezon végi helyezés (2), mérkőzések száma (3), pontszám (4), mérleg (5), gólarány (6), megszerzett pontok százaléka (7)
Megj.:
- 1985-1993 csehszlovák föderális bajnokság, 1993/94-től szlovák 1. liga
- az 1993/94-es szezon végéig két pont járt a győzelemért
A TELJES TÁBLÁZAT - Fortuna Liga, 2018/18 őszi idény
HAZAI PÁLYA
IDEGENBEN