Klub

Mezbemutatóval és autogramosztással vár az első DAC-NAP!

Mezbemutatóval és autogramosztással vár az első DAC-NAP!

AKADÉMIA
|
Klub
| ke 28.6.2022, KK

A nyári vakáció első péntek estéjén legyen a szórakozásé a főszerep! Július 1-jén egy közös szezonindító eseményre várunk mindenkit a MOL Aréna mellé. Játékos programok, értékes nyeremények és hamisítatlan sárga-kék hangulat vár mindenkire, aki kilátogat az első DAC-NAPRA.

A MOL Aréna B lelátója mögötti parkoló lesz az esemény első felvonásának helyszíne. Hogy miért pont ezt a parkolót választottuk? Egyszerűen azért, mert itt fér el csapatunk vadonatúj autóbusza, amely ez alkalommal kivételesen nem a játékosokat fogja szállítani, hanem mindenki számára megtekinthető és kipróbálható lesz.

A legkisebbeket, a kicsivel nagyobbakat és az egészen nagyokat a „buszteszt” mellett játékos programok várják, amely során értékes nyereményeket sorsolunk ki. A gyerekek DAC-os ajándékokkal gazdagodhatnak, a Kukkonia Ligában részt vevő srácok között pedig 5 darab szezonbérletet is kisorsolunk. 

A kilátogató felnőttek sem maradnak izgalom nélkül. Azok, akik már kiváltották a bérletüket, bekerülnek a sorsolásba, amely során nyerhetnek egy vadonatúj DAC-mezt, egy kezdőrúgást vagy lehetőséget arra, hogy az egyik bajnoki mérkőzés előtt találkozhassanak a játékosokkal. A helyszínen regisztráló gyerekek között, akik elhozzák és felmutatják a friss év végi bizonyítványukat, pedig kisorsolunk egy bérletet a hamarosan kezdődő új szezonra.

A hangulatról a MOL Aréna „hangmesterei”, az YBS-fanklub tagjai gondoskodnak. Az ő szurkolásuk mellett 19 órától már a stadionban folytatódik a rendezvény. A kilátogató szurkolóink elsőként tekinthetik meg csapatunk vadonatúj mezét, melyben a DAC az új szezonban fog játszani.

A DAC-NAPON jelen lesznek csapatunk játékosai Adrian Guľa vezetőedzővel és az új edzői stábbal együtt. Kedvenceink ezúttal is osztanak majd autogramot, és természetesen a közös szelfik készítésére is jut elég idő. Köszöntsük együtt a hamarosan kezdődő új szezont!

A rendezvény mindenki számára ingyenes!

MOL Arena, B tribün mögötti parkoló

16:00 – 19:00 Játékos programok gyerekeknek, Teqball, DAC busz megtekintése
17:45 Kukkonia Liga gyerekek – bérletsorsolás
18:00 Nyereménysorsolás a bérletvásárlók között
18:30 Hozd el a bizonyítványod! – bérletsorsolás

MOL Arena VIP tribün

19:00 Csapat- és mezbemutató
19:30 Autogramosztás a VIP Silver teremben

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri