Hír

Nálunk járt a Király Sportegyesület

Nálunk járt a Király Sportegyesület

AKADÉMIA
|
Hír
| hé 9.5.2022, Ján Ficza

A napokban vendégül láttuk a Király Sportegyesület korosztályos csapatait, valamint elnökét Király Gábort, szakmai vezetőjüket Hajmási Milánt és az egyes korosztályok vezetőedzőit, illetve erőnléti edzőit.

A Király Sportegyesület szakmai filozófiánkkal, képzési rendszerünkkel ismerkedhetett meg kedden, és szerdán a kisebb korosztályok edzőmérkőzéseken is összemérhették erejüket a vendégeinkkel az U9, U10 és U11 kategóriákban.

Az együttműködés a két akadémia közt Veszelinov Dániel a DAC felnőtt csapatába való átigazolásával kezdődött. Az első napon a nagyobb korosztályokkal, és azok vezetőedzőivel, valamint erőnléti edzőivel töltötték a napot. Németh Krisztián vezette körbe az egyesületből érkező vendégeinket, akik betekintést nyerhettek az akadémia működésébe.

A Király sportegyesület tanulmányi utuk záróepizódjaként, a kisebb korosztályok edzőmérkőzésen mutathatták meg, mit tudnak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, és reméljük, hogy a jövőben is hasonlóan kellemes napokat élhetnek át közösen a két akadémia növendékei.

“Sok érdekességet, és néhány megfontolandó módszert is láttunk. Itthon az edzőkkel közösen le fogunk ülni és átbeszéljük, mi az, amit érdemes lehet átültetni a mi közegünkbe. Köszönjük a dunaszerdahelyiek, profi, együttműködő hozzáállását!” - mondta el Király Gábor, a sportegyesület elnöke. 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri