Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Ambrus Emma pályafutása. A DAC Akadémia korábbi növendéke első alkalommal kapott meghívót a szlovák női U15-ös válogatott keretébe, és augusztus végén mindhárom mérkőzésen pályára lépett a nemzeti csapat színeiben.
Emma Dióspatonyban kezdte futballpályafutását, később a Kukkonia Ligában is megmutatta tehetségét, majd három és fél éven keresztül a DAC Akadémián folytatta fejlődését. Ez az időszak fontos szerepet játszott játékosként való előrelépésében: az akadémián megszerzett technikai és taktikai alapok, valamint a folyamatos szakmai munka jelentősen hozzájárultak további fejlődéséhez.
A fiatal játékos pályafutása jelenleg az ETO Akadémián folytatódik, ahol új környezetben dolgozik tovább fejlődésén. A szlovák U15-ös női válogatottba szóló meghívó újabb visszaigazolása annak a munkának, amelyet az elmúlt években beletett a futballba.
A válogatott augusztus végén három nemzetközi mérkőzést játszott. Emma mindhárom találkozón lehetőséget kapott: Ukrajna ellen kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, Írország ellen 29 percet töltött a pályán, Horvátország ellen pedig ismét a kezdőcsapat tagjaként végig játékban maradt. Ezzel első válogatott összetartásán rögtön értékes nemzetközi tapasztalatokat szerezhetett.

Bár a meghívó idején Emma már az ETO Akadémia játékosa volt, örömmel látjuk, hogy a DAC Akadémián eltöltött három és fél év, az itt megszerzett tudás, tapasztalat és szakmai alapok fontos részét képezik annak az útnak, amely elvezette őt a szlovák utánpótlás-válogatottig.
A DAC Akadémia közössége gratulál Emmának a válogatottbeli bemutatkozáshoz, és sok sikert kíván neki további pályafutásához az ETO Akadémián, valamint a szlovák válogatottban is.
Gratulálunk, Emma! Sok sikert a folytatáshoz!









