Végéhez közeledik az év, melynek elején hosszú évek után hazatértél. Milyen volt számodra 2014 fociszempontból?

Igazából csak pozitívumot tudok mondani. Minden játékosnak, csapatnak, vezetőnek van egy célja, amit követ, és ami után megy. Én azzal a céllal érkeztem, hogy bennmaradjunk. Ezt sikerült megoldani, úgyhogy ez egy pozitívum volt. Az a nagy dicsőség, amikor eléred a célodat. Majd következett egy másik cél, aminek még nincsen vége: a középmezőnyben végezni. Azt kell mondanom, kicsit jobb szereplést vártunk. Vagyis inkább több pontot, mert a szereplésünk nem volt rossz, elég jól játszottunk, jobban, mint a múlt szezonban. Csakhogy nem voltunk eléggé eredményesek. Ezen kell javítani a felkészülési időszakban. Remélem, sikerülni fog, mert bízom a csapattársaimban, a vezetőségben és magamban, úgyhogy szerintem létre fogjuk ezt hozni. Mindent megteszünk érte.

Hazai pályán egész évben nem kaptunk ki, viszont idegenben nem annyira ment jól a játék. Mi lehet ennek az oka?

Beszélgettünk a csapattársakkal, kerestük mi is a választ, hol lehet a probléma. Sokszor elhangzott, hogy elég idegenből a döntetlen, és ez rögződött a fejekben. Az utóbbi időben már próbáltunk ezen változtatni, és bizonyos meccseken megvoltak a lehetőségek. De döntetlent hoztunk el, és pont ez a nagy probléma. Sokszor megelégedtünk a döntetlennel, miközben egy kis odafigyeléssel simán nyerhettünk volna. Ezek fontos pontvesztések voltak. Szerintem a fejekben kéne változtatni. Nehéz ellenfél ellen idegenben legyen az alap egy döntetlen, de amint lehetőség van egy meccset megnyerni, akkor hozzuk ki belőle a maximumot. A helyzetkihasználás gondot okozott, és sok gólt kaptunk szögletekből. Ezek alapdolgok, amiken változtatni kell.

Térjünk vissza a hazai veretlenségi sorozathoz, ami nagyon ritka szlovák viszonylatban is. Milyen százalékban járultak hozzá a szurkolók?

Valóban ritka sorozat. A szurkolók nem csak segítségünkre vannak, de azért egy kisebb nyomást is adnak ránk, mert most már el is várják tőlünk minimum a döntetlent. De hát itthon mindig győzelemre szeretnénk játszani, az erősebb csapatok ellen is. Ez valakinek teher, valakinek kihívás. Van, aki megijed ettől, nyomás alá kerül, de ezzel együtt kell élni. Próbáljunk örömet kicsavarni belőle, hogy ennyi szurkolónk van, és ilyen jó szurkolótáborunk. Kevés helyen adatik ez meg, és ahogy sokszor nyilatkoztam, itt focistának érzed magad. És ez egy nagyon-nagyon fontos dolog. Aki olyan helyen játszik, ahol nincsenek szurkolók, az nem tudja, mit is jelent igazából focistának lenni.

Amikor lezáródik az év, és visszagondolsz a hazai meccsekre, melyik fog elsőnek beugrani? Mi az, amire szívesen fogsz visszaemlékezni?

Csapatszinten a bennmaradás, az nagyon emlékezetes volt. Egyénileg pedig az, hogy Trencsén ellen két gólt sikerült szereznem, amivel nyertünk. Balhátvédként ez számomra egy nagy dolog. Nem gondoltam volna, hogy életemben rúgok két gólt egy meccsen, de itt látni, hogy a fociban nincs lehetetlen. Ezek után miért ne sikerülne hármat is? Persze, az is a lehetetlen kategória, de hát miért is ne?

Pályafutásodon belül hova sorolnád az elmúlt esztendőt?

Mielőtt hazajöttem, elvégeztem a sport-fiziológiát, a rehabilitációs edző-szakot. Már azon gondolkoztam, hogy vagy focizom tovább, vagy megyek dolgozni ezen a téren. Pápán nem éreztem magam focistának és csüggedt voltam a foci iránt, ezáltal a kedvem is elment tőle. De a DAC egy új lendületet hozott, amikor a vezetőség úgy döntött, nem rehabilitációs edzőnek vesz fel, hanem játékosnak. Ezáltal újra a csúcson vagyok, 33 évesen is. Úgy érzem, a DAC és a szurkolók még adnak nekem annyi erőt, hogy kezdő legyek a csapatnál. Mert azért nálam a kezdő tizenegy a célpont, azért hajtok és szeretnék minél hosszabb ideig nem csak játszani, hanem jól játszani. Ez egyre nehezebb, mert nő a konkurencia, több a fiatal, az ellenfelek gyorsabbak. Ezért próbálom karban tartani magam szabadság alatt is.

A sport rehabilitációs terén mit szeretnél kiépíteni?

A foci után ezzel szeretnék foglalkozni, mert nagyon érdekel. A focimúltam által ismerem a sérüléseket, a problémákat és tudom, hogy lehet ezeket helyrehozni. Mindig is érdekelt ez a terület, Budapesten sikerült is egy nagyon jó, profi minőségű iskolát elvégeznem, amilyen egész Közép-Európában nincs több. Ezt egy holland-amerikai biokémiai professzor vezette, németül volt az oktatás. Nagyon hálás vagyok az iskolának, de persze fejlődöm tovább: pár napja voltam egy kineziotép képzésen, majd hamarosan szeretnék egy gerinc továbbképzést abszolválni. Ez szükséges ahhoz, hogy a legújabb ismereteket alkalmazni tudjam. Szeretnék már a foci mellett is praxist gyűjteni, segíteni a műtét után lévőket, illetve sérülések, izomhúzódások, bokaficam, gerincproblémák, sérvek és erőnléti problémák esetén. Szeretném pár héten belül létrehozni úgy, hogy ez ne hátráltasson a fociteljesítményben.

Az edzői pályafutás ezek szerint nem annyira vonzó számodra?

Ami vonzana az edzői pályán, az a kíváncsiság és a kihívás. Hogy mire lennék képes, mit tudnék adni a játékosoknak, mennyire lennék jó. Viszont az edzők mögötti világ nem biztos, hogy vonzana. A sport rehabilitáció jobban érdekel. Ebben van kihívás, szeretném ezt csinálni és érzem, hogy erre alkalmas lennék.

Jelenleg még mindig aktív játékos vagy. Meddig van szerződésed és milyen távlatokban gondolkodsz?

Másfél éves szerződésem van még. Próbálom azt a másfél évet minél jobban teljesíteni, és örömet okozni másoknak. Akkor ők is örömet okoznak nekem.

Mit jelent számodra a foci?

Egy hobbi, meg egy szerelem. Ami furcsa dolog, mert én csak játszani szeretem. Persze a munka, amit előtte, utána, vagy közben meg kell csinálni, az is hozzá tartozik. De a tévében nem tud lekötni, nem úgy elemzem a dolgokat. Nem tud lekötni más csapatok mérkőzése és a sportfogadás sem. Lehet ez furcsa, de ha a játéknak én is részese vagyok, akkor télen-nyáron, bármikor szívesen megyek. Szeretem, imádom, örömmel játszom. Mert örömfocit játszok még mindig annak ellenére, hogy kőkemény harc is.

Mi az, ami reggelente motivál, hogy felkeljél és eljöjjél az edzésre?

Az öröm. Semmi más, csak az öröm. Ha nem érzed az örömöt a foci közben, akkor nem tudod nap, mint nap csinálni, mert akkor sem kihívás nem lenne, sem célok. Örülni kell minden egyes edzésnek. Persze a csapattársak, a vezetőség, a szurkolók, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy örömöd legyen a fociban edzés közben is. És ahogy mondtam nemegyszer, én itt Dunaszerdahelyen focistának érzem magad, ezért minél tovább szeretnék focizni. Közben lehet, hogy egy éve már abba akartam hagyni. Az örömfoci igazából tizennyolc éves korig tart, aztán már a profizmus következik. De én még harminchárom évesen is örömfocit játszok, annak ellenére, hogy tudjuk: a meccsek kőkemények.

Milyen kollektívát alkot a jelenlegi DAC csapata?

Hála Istennek egy nagyon rendes és nagyon jó játékosokkal teli öltözőbe csöppentem. Mint szívben, mint fejben egy jó kis csapat vagyunk. Nincsen senki, aki sztárnak vagy nagyobbnak hiszi magát. Ezért vagyunk csapat, mert nincs benne különc. A többiek is érzik, hogy focisták és a szurkolók szeretik őket. Ez szerintem látszik is a pályán, még ha néha nincs is eredmény. Csapatszellemű játékosok vannak itt és együtt gondolkozunk, ezáltal egyre jobbak leszünk.

Van a csapaton belül valaki, aki mégiscsak picit közelebb áll hozzád?

Hát persze. Straka Gabit régebben ismerem, vele jóban vagyunk. Struhárral is, vele korábban már két csapatban együtt játszottam. Brašeň, Turňa és Szarka Áki szoktak nálam otthon segíteni, de nem tudnék most választani egy valakit. Akik bejárnak Nagyszombat környékéről vagy Pozsonyból, azokkal a foci mellett nem találkozom annyit, de szó nélkül velük se megyünk el egymás mellett. Hálás vagyok, hogy ilyen csapattársaim vannak. Nekik is köszönhető az én sikerem, és fordítva. Mert nélkülük nem rúgtam volna két gólt egy meccsen. Ezt meg is köszöntem nekik. Örülök, hogy itt vagyok, és remélem, minél hosszabb ideig leszek itt.

Az edzőkkel milyen a viszonyod? Tegeződtök?

Valamikor igen, valamikor nem. De nem ez számít, inkább a tisztelet, ami a legfontosabb egy edző és játékos között. Az mindegy, hogy hány éves valaki. Igazán az számít, mekkora tisztelete van az edzőnek. Számomra a legfontosabb, hogy az edzőre fel tudjak nézni még harminchárom évesen is. És én maximálisan úgy érzem, hogy fel tudok nézni mind a négy edzőnkre. Az számít, hogy tudjál követni valakit. Az edző mindent azért tesz és mond, mert neked és a csapatnak is a legjobbat akarja. Ehhez az kell, hogy tiszteld az akaratát és filozófiáját. Szerintem a csapatunkon belül ez maximálisan így van.

És a szurkolókkal milyen kapcsolatban vagy?

Köszönettel tartozunk azért, hogy mellettünk állnak. Persze vannak olyan meccsek, amikor kevésbé tudunk nekik megfelelni, de ezt próbáljuk úgymond kompenzálni a többi meccsen. Szeretnénk ugyanis, hogy itt maradjanak mellettünk és azt érezzék, hogy mi is őértük harcolunk. Mert az tény: ha ők nem lennének, akkor ez teljesen más foci lenne, teljesen más hangulat és lehet, hogy nem beszélhetnénk örömfociról. Ők teszik lehetővé, hogy focistának érezzük magunkat.

A szurkolók az ősz legjobb játékosának választottak. Hogy fogadtad a hírt?

Nagyon érdekes érzés, mert hasonlóra még nem volt példa pályafutásom során. Az Oscar-díjhoz hasonlítanám, már csak azt kellett volna mondanom a végén, hogy a világbékét szeretném. Minden fiatalnak ajánlom, hogy ezt célkitűzésnek vegye, és egyszer ott akarjon állni. Tegyen meg mindent azért az érzésért, amiért igazából érdemes focizni.

És milyen ez az érzés?

Megtisztelő. Annyira jó érzés ez, hogy szeretném újra megnyerni a kupát, újra átélni ezt a pillanatot.

Egyébként te kire szavaznál?

Mi elsősorban csapat vagyunk, nagy egyéniségek nincsenek nagyon nálunk. A fiatalokat emelném ki, mert akik tizenhét-tizennyolc évesen felkerülnek, azok nem mindig tudnak beilleszkedni és hozzátenni a csapat játékához. Többnyire úgy szoktak játszani, hogy egy jó meccset három rossz követ. De hozzánk olyan fiatalok jöttek, mint Roman Sabler, Červík (Roland Černák - megj.), vagy Tóth Márió. Mindhárom megbízható, jó csapatszellemű és nagyon gyorsan beilleszkedő játékos. Le a kalappal előttük, mert én lehet nem voltam ilyen. Még ha meg is volt a saját tehetségem, nem tudtam magamból kihozni azt, ami bennem volt. Ők kihozzák magukból azt, amire szüksége van a csapatnak, és én ezért közülük választanék.

Zárásként: közelednek az ünnepek, majd kezdődik egy új év. Mit kívánnál magadnak, szeretteidnek, csapattársaidnak, a szurkolóknak és az egész DAC-családnak?

A szurkolóknak elsősorban köszönjük ezt az egész félévet. Remélem, hogy ez a két véglet, ami volt ebben a félévben, kitisztul és több hárompontos meccset játszunk. Ezen lesz majd a felkészülési időszak. Továbbra is várjuk őket. A családnak: igazából a szabadság tényleg arról szóljon, hogy kapcsolódjunk ki teljes mértékben, üljünk össze, vacsorázzunk, ebédeljünk, nyaraljunk. Szóval, amire nincsen lehetőség szezon közben. Nekem erről fog szólni a december. Szeretem a karácsonyt, de azért már várnám, hogy legyen fehér karácsony. Ez jó lenne a kislányomnak, szeretném szánkóztatni. Igazából ennyi. Ránk fér a szabadság, mert fejben egy kicsit elfáradtunk, hosszú volt a szezon és nagy dolgot kellett létrehoznunk. Kell a pihenő, mert nyáron szinte nem is volt, csak két hetünk.