Hír

Válogatottjaink akcióban: felnőtt csapatunkból öten húzzák magukra a nemzeti mezt

Válogatottjaink akcióban: felnőtt csapatunkból öten húzzák magukra a nemzeti mezt

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 23.9.2026, Nagy Krisztián

Nemzetközi feladatok várnak a DAC néhány játékosára: A-csapatunkból öten is képviselik klubunkat a válogatottjukban!

Az elkövetkező – szeptember végi, október elejei – válogatott szünetben sem maradnak mérkőzések nélkül a DAC egyes labdarúgói, hiszen a sárga-kékek közül ezúttal is többen kaptak meghívót saját hazájuk nemzeti csapatába.

Georgiai támadónk, George Gagua remekül kezdte az idényt sárga-kékben, ennek köszönhetően visszakerült a válogatott keretébe is. A Niké Ligában eddig négy góllal és négy gólpasszal segítette csapatunkat, teljesítményére pedig Georgia szövetségi kapitánya, Willy Sagnol is felfigyelt. 24 éves játékosunk így az UEFA Nemzetek Ligájában debütálhat hazája felnőtt válogatottjában. A georgiaiak szeptember 25-én hazai pályán, Észak-Írország ellen kezdik a sorozatot, majd három nappal később ugyancsak Tbilisziben fogadják az ukránokat. A következő hónap elején is komoly kihívások várnak rájuk: október 2-án a Puskás Arénában a magyar válogatottal mérkőznek meg Budapesten, majd október 5-én Belfastban az északírek elleni idegenbeli visszavágóval zárják a sűrű programot.

Samsindin Ouro a togói válogatott keretében készül a 2027-es Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőire. A németországi Reutlingenben született Ouro a hét elején csatlakozott a nemzeti csapathoz, amely először otthon fogadja Burundit szeptember 25-én, majd négy nap elteltével idegenben, a zambiai Ndolában lép pályára Zambia legjobbjai ellen. Ouro eddig kilenc alkalommal húzta magára a nemzeti színű mezt.

A Togóval szomszédos másik afrikai országban, Burkina Fasóban is érdekelt a DAC: Julien Bationo a burkinai labdarúgó-szövetség meghívásának eleget téve utazik a nemzeti csapathoz. Az elefántcsontpari Abidjanban született, és elefántcsontparti állampolgársággal is rendelkező Bationo a nagymamája révén bír burkina fasói gyökerekkel, így játszhat ennek az afrikai országnak a válogatottjában. Burkina Faso csapata az Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezők során Beninnel és a Közép-afrikai Köztársasággal mérkőzik meg, emellett egy rangos felkészülési találkozón is megméretteti magát: október 3-án Argentínában lép pályára a háromszoros világbajnok La Albiceleste ellen.

Az így is szép felsoroláshoz tegyük még hozzá, hogy a Vladimír Weiss szövetségi kapitány által irányított szlovák nemzeti tizenegy bővebb keretében ott szerepel a kiváló formában futballozó Matej Trusa neve is, aki jelenleg 7 találattal a Niké Liga leggólerősebb játékosa.

A magyar korosztályos válogatottban is lesz dunaszerdahelyi képviselet: Tuboly Mátéra fontos U21-es Európa-bajnoki selejtezők várnak. Fiatal középpályásunk már Telkiben készül a csapattal, majd az első feladat Varasdon szólítja meg a korábban a DAC-ot is irányító Németh Antal együttesét, ahol szeptember 26-án Horvátország U21-es válogatottjával csapnak össze. Ezt követően Litvánia ellen lépnek pályára Budapesten, végül pedig Törökországban zárják a selejtezős menetelést.

A szlovák korosztályos válogatottak szövetségi edzői is számítanak a DAC fiatal tehetségeire. A szlovák U21-es nemzeti együttes bővített keretében ott találjuk Nathan Udvarost és az A-csapatban idén már hat Niké Liga-mérkőzésen is pályára lépett Martin Jenčušt is. A szlovák U21-esekre három nehéz Európa-bajnoki selejtező vár Írország, Anglia és Andorra ellen. Sőt, Martin Jenčuš duplán is érdekelt, ugyanis a szlovák U19-es válogatott Szencen zajló összetartására is meghívást kapott, ahol Kazahsztán, Lengyelország és Svájc korosztályos csapataival találkozhat. Juraj Ančic U19-es szövetségi kapitány Jenčušon kívül közvetlenül a keretbe nevezte a DAC Akadémia további három játékosát: Adam Královičot, Beke Kristófot és Fehér Mátét is. Mellettük további két sárga-kék reménységgel – Adam Láboval és Andrej Zápražnýval – a tartalékok között számol a szakvezetés.

A DAC A-csapata tagjainak válogatottbeli fellépései 2026 szeptemberében és októberében:

George Gagua (Georgia) – UEFA Nemzetek Ligája
2026. 9. 25., péntek, 18:00, Tbiliszi: Georgia–Észak-Írország
2026. 9. 28., hétfő, 18:00, Tbiliszi: Georgia–Ukrajna
2026. 10. 2., péntek, 20:45, Budapest: Magyarország–Georgia
2026. 10. 5., hétfő, 20:45, Belfast: Észak-Írország–Georgia

Samsindin Ouro (Togo) – Afrikai Nemzetek Kupája, selejtező
2026. 9. 25., péntek, 18:00, Lomé: Togo–Burundi
2026. 9. 29., kedd, 18:00, Ndola: Zambia–Togo

Julien Bationo (Burkina Faso) – Afrikai Nemzetek Kupája, selejtező és egy felkészülés
2026. 9. 25., péntek, 21:00, Ouagadougou: Burkina Faso–Benin
2026. 9. 28., hétfő, 18:00, Casablanca (Marokkó): Közép-afrikai Köztársaság–Burkina Faso
2026. 10. 3., szombat, 22:00, Buenos Aires: Argentína–Burkina Faso

Tuboly Máté (Magyarország U21) – a 2027-es Eb selejtezője
2026. 9. 26., szombat, 17:00, Varasd: Horvátország U21–Magyarország U21
2026. 10. 1., csütörtök, 19:00, Budapest: Magyarország U21–Litvánia U21
2026. 10. 6., kedd, 19:00, Başakşehir: Törökország U21–Magyarország U21

Martin Jenčus (Szlovákia U19) – nemzetközi torna
2026. 9. 25., péntek, 17:00, Szenc: Szlovákia U19–Kazahsztán U19
2026. 9. 28., hétfő, 17:00, Szenc: Szlovákia U19–Lengyelország U19
2026. 10. 1., csütörtök, 11:30, Szenc: Szlovákia U19–Svájc U19