Hír

Szombaton a Slovan, vasárnap a Nagyszombat

Szombaton a Slovan, vasárnap a Nagyszombat

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 11.8.2026, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

A Ligás Klubok Uniója nyilvánosságra hozta a Niké Liga 7-9. fordulójának televíziós műsorát, így az első válogatott szünetig már ismert a DAC teljes programja.

A Ligás Klubok Uniója (ÚLK) ma nyilvánosságra hozta a Niké Liga 7-9. fordulójának televíziós műsorát. Ennek köszönhetően már ismert az élvonal teljes menetrendje az első válogatott szünetig, amelyre szeptember végén és október elején kerül sor.

A sárga-kékek szeptemberben összesen három bajnoki mérkőzést játszanak, ebből kettőt hazai pályán – ráadásul két legnagyobb riválisunkat, a Slovan Bratislavát és a Spartak Nagyszombatot fogadjuk a MOL Arénában.

A legjelentősebb változás épp a két rangadó időpontját érinti. A pozsonyi Slovan elleni hazai mérkőzést szeptember 5-én, szombaton 20:30-kor rendezik, a találkozót a Dajto TV élőben közvetíti. A Nagyszombat elleni összecsapást a Voyo a Hét mérkőzésének választotta, ezt szeptember 20-án, vasárnap 19:00 órától játsszuk. A két rangadó között Trencsénben lépünk pályára, ahol a mérkőzésre szeptember 12-én, szombaton 18:00 órakor kerül sor.

A DAC frissített programja a bajnokság 9. fordulójáig:
UEFA Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó, 2026.08.13., csütörtök, 19:00: DAC–Twente (az STVR Šport és a Voyo élőben közvetíti)
Niké Liga, 4. forduló, 2026.08.16., vasárnap, 19:00: Komárom-DAC (Voyo a Hét mérkőzése)
Slovnaft Cup, 2. forduló, 2026.08.19., szerda, 17:00: Komáromszentpéter-DAC
Niké Liga, 5. forduló, 2026.08.22., szombat, 18:00: DAC-Zólyombrézó
Niké Liga, 6. forduló, 2026.08.30., vasárnap, 17:00: Skalica-DAC
Niké Liga, 7. forduló, 2026.09.05., szombat, 20:30: DAC-Slovan (a Dajto TV élőben közvetíti)
Niké Liga, 8. forduló, 2026.09.12., szombat, 18:00: Trencsén-DAC
Niké Liga, 9. forduló, 2026.09.20., vasárnap, 19:00: DAC-Nagyszombat (Voyo a Hét mérkőzése)

A Niké Liga összes mérkőzését egyúttal a VOYO platformján is figyelemmel követhetik.

Szeptember első hetében rendezik a Slovnaft Cup 3. fordulójának mérkőzéseit is (hivatalos játéknap: 2026. szeptember 2., szerda).