„Megérdemelten diadalmaskodtunk, és most jön még három döntő.” A grúz támadó kulcsszerepet vállalt a Zsolna elleni 3:1-re megnyert bajnokin.
A szombati, 3:1-es győzelemmel záruló Zsolna elleni bajnoki után George Gagua is elégedetten értékelt. A 24 éves grúz támadó láthatóan élvezte a meccset, sokat volt játékban. „Kiválóan éreztem magam a pályán, éreztem mindegyik csapattársam támogatását. Egymásért küzdöttünk, szerintem ez volt a siker kulcsa. A labdarúgás csapatjáték, szükségem van a társaimra és nekik is rám. Egészen a lefújásig harcoltunk, de meg kell mondani, hogy végre a szerencse is kicsit a mi oldalunkon állt. Megérdemelten diadalmaskodtunk, boldog vagyok a győzelem miatt, de van még három döntőnk, amelyeket sikerrel akarunk venni. Szeretnénk minél tovább életben tartani az álmunkat” – mondta a nyáron érkezett csatár, aki a Niké Liga idei kiírásában 23 mérkőzésen 1 gólt és 3 gólpasszt jegyez. Tegnap is fontos szerepet vállalt a sikerből, különösen az első találatnál.

A 36. percben egy látványos esernyőcsellel lépett meg a bal oldalon, majd pontosan ívelt középre, ahol Andreas Gruber érkezett és fejjel a kapuba juttatta a labdát. „Nem mondanám, hogy az első az én találatom lett volna, hiszen a gól az gól, a gólpassz pedig gólpassz. A legfontosabb az, hogy eredményesek voltunk. Andreas remekül helyezkedett, és nem volt egyszerű dolga a befejezésnél, ezért neki is komoly dicséret jár, akárcsak az egész csapatnak, mert mindegyik támadás elindul valahonnan. Azt a támadást én vittem végig, de előtte és utána is sok jó dolgot mutattunk.”
A mérkőzés összképét tekintve Gagua közönségszórakoztató, ugyanakkor küzdelmes találkozóról beszélt: „Mindkét csapat kialakította a helyzeteit. A meccstervünk alapján kockázatot vállaltunk, erőltettük az egy az egy elleni párharcokat. Az első félidő végén kicsit elaludtunk, ezt az ellenfél ki is használta, de a második félidőben ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és megérdemelten nyertünk.”

A számok is alátámasztják a DAC fölényét: több mint húsz lövés és tíz szöglet jelezte a csapat támadó felfogását. „Ha ilyen intenzitással támadunk le, nem szabad visszavenni, mert sok labdát szereztünk így. Minőségi ellenfelet győztünk le, amely olyan játékosokkal rendelkezik, akik a semmiből is képesek lehetőségeket teremteni. A Zsolna is dicséretet érdemel, hiszen egészen a lefújásig küzdöttek, de szombat este mi voltunk az erősebbek. Jobban megérdemeltük a három pontot, mivel mi voltunk hajlandóak többet kockáztatni” – tette hozzá.
Gagua ezúttal az előretolt támadó posztján játszott, ám gyakran lépett vissza a labdákért. „Magas és erős vagyok, képes vagyok megtartani a labdát, ez pedig az együttes hasznára van. Nálunk nincs egy kiemelkedő játékos, inkább kiegészítjük egymást, és szerintem ez a legfontosabb.”
A grúz támadó végül a jövő szombati rangadóra is előretekintett, amikor a Slovan otthonába látogat a DAC. „Mindegy, ki az ellenfél, napról napra kell haladnunk és a legjobb arcunkat mutatni. Ha ez sikerül, bárkit legyőzhetünk. Nehéz egy olyan csapat ellen játszani, amely már háromszor legyőzött minket, de ez plusz motivációt ad, hogy a negyedik alkalommal már mi gyűjtsük be a három pontot.”






