Sároseperjesen nemcsak két pontot, hanem a kezdőcsapatunk két játékosát is elveszítettük.
A Niké Liga 4. fordulójának a szombati összecsapásán a mezőnyfölényünk ellenére csak 0:0-s döntetlent értünk el a sároseperjesi Tatran otthonában. A két ponton kívül a kezdő tizenegyünk két tagját is elvesztettük. Matej Trusa lábtörést szenvedett, ami néhány hónapos kényszerpihenőt jelent számára.
Taras Kacharaba szintén hosszabb időre dőlt ki, az ő esetében a kiváltó ok egy bokasérülés. A hazai védő, Daniels Balodis kíméletlen belépője okozta a bajt a 82. percben, amelyért a vétkes sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Ezen a döntésen a VAR sem változtatott. Ukrán középső védőnk – a meccsadrenalinnak is köszönhetően – végig a pályán maradt.
„A mérkőzést követő másnapon azonban a jobb bokájában fellépő fájdalomra kezdett el panaszkodni. Ezért mágneses rezonanciás kivizsgálásra küldtük, amely a jobb bokaszalagok sérülését mutatta ki. Emiatt több hétig nem futballozhat” – mondta MUDr. Fegyveres Zsolt csapatorvos.
Az edzői stáb tehát hosszabb ideig lesz kénytelen nélkülözni a szezon elején remek formában futballozó játékost. Kacharaba mindhárom lejátszott találkozót követően helyet kapott a forduló hivatalos legjobb tizenegyében.
Az idény előtt a csapattól a Christián Herc, Taras Kacharaba, Matej Trusa hármas kapta a legtöbb szavazatot a kapitányi választáskor. Három bajnoki mérkőzés után mindhármuk hosszabb időre a partvonal mellé szorult – Herc még a felkészülés során sérült meg, Trusa és Kacharaba pedig szombaton, Sároseperjesen. Mindhárom esetben ütközéses sérülésről volt szó.
Taras, mihamarabbi felépülést kívánunk!