13/120
1932: Az 1930-as feljutást követően a csapat egyből kiesett az I. osztályból, ám a következő évben már újra az első vonalban látjuk a DAC-ot. Képen az 1932-es bajnokcsapat, a Párkány elleni 6:3-s győzelem után. Jobbról a vezetőség: Wetzler Imre, Erdős Sándor, Stern Ferenc, Kutner Béla, Goldschmied László, mögöttük pedig a játékosok: Marczell, Holczner, Sándor, Politzer, Szigeti, Brezina, ?, Weisz, Kása, Horváth.

14/120
1937: Egyszer fenn, egyszer lenn. Az 1932-es feljutást követő fellángolást gyorsan váltja a hanyatlás. Két éven belül a járási bajnokságba csúszik vissza az időközben DTC-re átnevezett csapat. A város támogatása és néhány kiöregedett játékosa nélkül elmaradnak a várt eredmények. Volt, hogy a bajnokságba se nevezett be a klub, de olyan is előfordult, hogy kilenc játékossal állt ki egy hazai bajnokira. Képen a hiányos DTC, fent: Bárky, Kovács, Pálffy, Csibrei; lent: Kása, Holczner, Görcs és Soós.

15/120
1939: A fizetett játékosgárdával elért korábbi sikereket már a homály fedi. Csapatunk a Déli kerület második osztályában kezdi az 1938/39-es idényt. Az 1938-as novemberi visszacsatolást követően Dunaszerdahely ismét Magyarország része lett, az ősszel indított bajnoki évad félbeszakadt. Hamarosan kitört a II. világháború, ami a mindennapi életre, így érthetően a labdarúgásra is jelentősen kihatott. A meccsek ugyan folytatódtak, de nagy volt a bizonytalanság. Képen a DTC csapata 1939 októberéből.

16/120
1942: Hosszú évtizedeken át olyan szerelésben játszott a csapat, amilyet épp talált a klubvezetés. A háborús évek alatt például egy ilyen piros-fehér csíkos mezben, melyet Csibrei János, a korszak egyik meghatározó védőjátékosa és testvére, Csibrei István visel.

17/120
1943: A klub 1942-ben ismét nevet változtat, DLE-ként (Dunaszerdahelyi Labdarúgó Egyesület) folytatja – immár a győri kerületi bajnokság 11-csapatos második osztályában. A meccsek a Hiszekegy elmondásával indulnak, egy-egy jó eredmény okoz némi örömöt a háborús időszak nehéz napjaiban. Az 1942/43-as idényt az 5. helyen zárja a DLE. Az 1943-as őszén két csoportra osztják a bajnokságot, a képen látható DLE a Nagymegyerrel és hat győri ellenféllel kerül össze – és nyeri meg a szezon első felét. Győr bombázása miatt azonban a tavaszi folytatás már elmarad…
A DLE 1943-ban – fennmaradó nevek: Kordik László, Sándor Géza, Szigeti István, Szalatnay József, Kovács, Schulcz Gusztáv, Takács András, Takács (Tahó), Skarba Ferenc.

18/120
1946: A II. világháborúban Dunaszerdahely majdnem a lakossága felét vesztette el, köztük kiváló sportembereket. Romokban hevert a világ, de szerencsére találunk olyan elszánt társaságot, amely újjáéleszti városunkban a labdarúgást. Így már 1946. március 31-én a képen látható, Spartakus néven bejegyzett csapat 7:4-re veri a pozsonyi ŠK Dynamitkát. Összeállítás: Matics – Szigeti, Weisz D. – Szalatnay, Bódis, Hencsics - Takács, Dudás, Sándor G., Cséfalvay, Sulcz (Kvicsala).

19/120
1948: A háború utáni időszakban a klub szinte évente nevet változtatott: Spartakus, SK, Dunostrov, DŠO Sokol, Slavoj. Ekkoriban a nagyobb dunaszerdahelyi üzemek is alapítottak saját csapatot, amelyek szintén bajnokságot játszottak. 1948. augusztus 8-án SK néven 4:2-re vertük a bécsi Die Weisse Elf Wien együttesét. A mérkőzést több mint kétezer (!) néző előtt még a régi pályán, a Vermes-villa melletti „Szaharán” rendezték. Háttérben Juhos János szertáros háza, amelynek egyik szobája szolgált öltözőként. Csapattagok: Sándor, Szalatnay, Takács F., Dudás, Kertész, Weisz D., Cséfalvay, Takács A., Pogány, Nagy S., Tóbl, Szabó, Kohel.

20/120
1951: Épül a stadion. Hosszas előkészületek után 1949-ben elindult az új otthonunk építése. A lelátó falait a II. világháborúban a németek által lerombolt zsinagóga tégláiból emelték. A tervrajzot középcsatárunk, Kordik László tervezte meg, a játéktér fekvését, szögeit és méreteit pedig csapattársa, Nagy Sándor mérte ki, aki földmérő is volt. Az évekig tartó munkálatokból mindenki kivette a részét: vezetők, játékosok, szurkolók…

21/120
1953: Az 1950-es éveket a csapat a mai 6. ligának megfelelő bajnokságban kezdi, ám 1953-ban, a Dunamenti körzet megnyerése után, bejutott a pozsonyi kerület legmagasabb osztályába. Az 1953. április 12.: a Juhos-féle, Vermes-villa melletti pályán készült utolsó felvételek egyikén az a csapat, amely megnyerte az akkor szokásos tavasz-ősz rendszerű évadot. Fenti sor, balról: Szigeti I. (edző), Ágh J., Szabó L., Rajtík M., Sidó G., Tóbl L., Csiba I., Swarcz (csapatvezető). Guggolnak: Nagy S., Pogány Á., Kmeť J., Magyarics I. Alsó sor: Szabó I., Blazsek E.

22/120
1954: Közös összefogással elkészült a klub új otthona, a mai helyén. Az 1954. június 7-én zajló stadionavató igazi sporttörténelmi eseménynek számított városunkban. Budapest válogatottját fogadtuk, olyan kiválóságokkal, mint Szusza Ferenc vagy Tichy Lajos. Nyolcezer néző előtt a hazai Slavoj 8:1-re kikapott, csapatunkból Rajtík, a vendégektől Tichy, Szusza, Szovják (2-2), Babolcsay és Szolnok volt eredményes.

23/120
1954: Budapest válogatottja mellett a Slavoj egy másik nívós ellenféllel is megmérkőzhetett 1954-ben. Az év elején a pozsonyi ČH Bratislava hívta meg edzőmeccsre Kovács Ervin csapatát. 1953-ban és 1954-ben is (tavasz-ősz rendszerben zajlott a bajnokság) a ČH bronzérmes lett a csehszlovák élvonalban, ezzel a korszak legsikeresebb szlovák együttese volt. A találkozót a Téglamezei stadion havas gyepén játszották, a hazai Milan Balážik és Nagy Sándor küzdenek a labdáért, háttérben Rajtík Milan.

24/120
1954: A tavasz-ősz rendszerben zajló kerületi bajnokság 12-fős mezőnyének 9. helyén végzett a Kovács Ervin vezetőedző által irányított dunaszerdahelyi Slavoj. Balról állnak: Rajtík, Soós, Szabó, Bubeník, Magyarics, Ágh J., Nagy S.; alsó sor, balról: Czafik, Pogány, Tóbl, Kmeť J.