Add a poharad egy jó ügyért - indul a DAC pohárgyűjtő kezdeményezése

Egy közösség akkor erős, ha képes segíteni azon tagjain, akik nehéz helyzetbe kerültek.

Ez az alapgondolat hívta életre a DAC legújabb kezdeményezését, az „Add a poharad egy jó ügyért” nevű projektet.


A DAC több mint egy futballklub. Sokkal inkább egy olyan közösség, melybe bele tartozik mindenki, aki valamilyen formában kötődik a sárga-kék színekhez.

A klub legfontosabb értékei között szerepel az összetartozás, és ezt igyekszünk minden eszközzel erősíteni. Szeretnénk életre hívni egy hosszabb távú közösségi karitatív kezdeményezést, aminek ez az projekt is a része. Azt akarjuk, hogy a közösség minden tagja érezze, nincs egyedül.

Jan Van Daele,
A DAC 1904 ügyvezető igazgatója

Az „Add a poharad egy jó ügyért” keretén belül 2 gyűjtőkonténert helyeztünk el a MOL Arénában. Ezek megtalálhatóak lesznek a MOL Arénában B és C lelátók mögött.


Az projekt célja, hogy a szurkolók mindig egy előre meghatározott jótékony cél érdekében ajánlhassák fel segítségüket azáltal, hogy repoharukat a gyűjtő edénybe dobják.

A támogatással olyan, nehéz helyzetbe került egyéneken szeretnénk segíteni, akik valamilyen formában kötődnek a klubhoz, vagyis a DAC közösség tagjai. A szurkolók a támogatott ügy részleteiről a gyűjtőpontokon elhelyezett QR kód segítségével szerezhetnek tudomást.

Az erős közösség segít nehéz helyzetben lévő tagjain. És mi erősek vagyunk. Tartsunk össze, mutassuk meg, hogy nem csak a szurkolásban, de a segítségnyújtásban is számíthatunk egymásra.



Add a poharad Lukács Zolikáért!

A jótékonysági pohárgyűjtéssel most egy vásárúti kisfiú, Lukács Zolika gyógykezeléséhez járulhatunk hozzá. Zolika idén májusban lesz 5 éves, ám korábban hypotoniát, később genetikai rendellenességet és epilepsziát diagnosztizáltak nála az orvosok. A gyógykezelés rendkívül költséges, az összegyűjtött repoharakkal azonban mindnyájan segítő kezet nyújthatunk a családnak.

A kisfiú szülei mindent megtesznek, hogy Zolika járhasson és beszélni kezdjen, édesanyja legnagyobb álma is az, hogy fia kimondja az első szavait. A család reméli, hogy kisfiuk idővel egy DAC-meccsre is ellátogat majd. Dobjuk be visszaváltható poharainkat a gyűjtődobozokba, hogy együtt segíthessünk Zolikának!


Eddig összegyűlt poharak száma zolika részére



Köszönjük, hogy segítettetek Pavol Kapkonak!

Az „Add a poharad egy jó ügyért” projekttel Pavol Kapkonak is segíteni tudtunk. Csapatunk klublegendájának, Ján Kapkonak az öccse egy, a központi idegrendszert megtámadó autoimmun betegségben szenved. A neuromyelitis optica gyógyítására eddig még nincs olyan ellenszer, amely teljesen megszüntetné a betegséget. A gyűjtődobozokban összegyűlt 260 repohárból befolyt 520 €-val azonban sikerült hozzájárulnunk a mozgását megkönnyítő segédeszköz beszerzéséhez. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a kezdeményezés sikeréhez!



Köszönjük mindenkinek, aki a poharát Briginek ajánlotta!

Az „Add a poharad egy jó ügyért” projekt első kedvezményezettje Takács Brigitta, a DAC Academy volt diákja, akinél évekkel ezelőtt izomsorvadást diagnosztizáltak. Az ingyenes kezelés mellett szüksége van gyógytornára is, amit ez idáig önerőből fizetett. Ehhez hozzájárult mindenki, aki a felajánlotta a poharát.

A gyűjtés célösszege 700 Euró volt, ami fél évig állja Brigi rehabilitációs kezelését. Összesen 1000 € értékű pohár gyűlt össze. Köszönjük mindenkinek, aki bekapcsolódott a gyűjtésbe!



Felhívás

Ha ismer olyan történetet, amelynek szüksége van a DAC közösség segítségére, kérjük küldje el a kozossegert@dac1904.sk címre.