Hír

Edzői értékelés az DAC 1904 - Csíkszereda (2:1 t.u.) mérkőzés után

Edzői értékelés az DAC 1904 - Csíkszereda (2:1 t.u.) mérkőzés után

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 29.6.2026, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András

A tegnapi Duna-kupa-döntőt követően a két vezetőedző, Robert Klauss és Szabó István nyilatkozott.

Robert Klauss (DAC): „A hétvége alatt két kemény mérkőzést játszottunk minőségi ellenfelekkel szemben, akik közül mindketten dinamikus futballt produkálnak. Mindkét meccsen hátrányba kerültünk, ami főleg ebben a melegben nehéz dolog, de hittünk magunkban és nyomást gyakoroltunk az ellenfelekre. Nagyon fontos volt, hogy nyomás alá helyeztük a csapatokat és megérdemelten fordítottunk. Két hete edzünk, az első hét az itteni környezet és a játékosok megismeréséről szólt, rengeteget beszélgettünk. A második hét során a részleteken dolgoztunk és szerintem komoly fejlődést értünk el. A torna nagyon jól jött nekünk, mindegyik játékos hatvan percet tölthetett a pályán, a saját stadionunkban futballozhattunk, mégpedig minőségi együttesek ellen. Élesben is megmutathattuk az edzéseken begyakorolt dolgokat és rengeteg tanulságot levontunk a látottakból taktikai szempontból, de ugyanakkor a győztes mentalitásunk is megmutatkozott, aminek örülök. Bár a tornagyőzelemért és a gólokért a bajnokságban nem jár pont, viszont ez mindenképpen jó volt a hangulat miatt. Meggyőződhettünk róla, hogy képesek vagyunk hátrányból is fordítani, ez pedig sok energiát és pozitív érzést ad. Mindenképpen jó hangulatban utazunk az edzőtáborba. Hétfőre pihenőt kapnak a futballisták, kedden újra edzünk, szerdán délelőtt lesz egy gyakorlásunk, majd elindulunk az ausztriai összpontosításra, ahol egy hetet töltünk el.”

Szabó István (Csíkszereda): „Két hete kezdtük meg az együttessel a közös munkát. Az elsődleges célunk, hogy egyénileg és csapatszinten is folyamatosan tudjunk fejlődni. Úgy gondolom, a tornán is bizonyítottuk, hogy van tartása a gárdának. Természetesen gratulálok a hazaiaknak és nagyon sok sikert kívánok a DAC-nak az európai kupaporondon. Látni lehetett, hogy lényegesebben előrébb tartanak a munkában nálunk. Sok tanulnivalónk van még, de az általunk képviselt hozzáállás és szenvedély is látható volt a két nap során. Megvolt a tudatosság, az elképzelés a játékunkban. Nyilván még egy ilyen minitornán is rossz büntetőkkel kikapni a döntőben, de maximálisan elégedett vagyok a fiúkkal. A múlt heti előkészületi mérkőzéshez képest óriási javulást láttunk a hétvégi megmérettetéseken. Nyilván a játékoskeretünk összetétele is változott azóta, de még mindig a változás időszakában vagyunk. Bízom benne, hogy már egy olyan futballista sem fog távozni tőlünk, akire igényt tartunk, továbbá vannak még hiányposztok, ahol erősítésre szorulunk, de már fokozatosan érkeznek az új labdarúgók. Egyértelműen láthattuk a fejlődést és a tartást. Csíkszeredában évek óta hagyomány, hogy a nyári felkészülés során Ausztriába utazik edzőtáborozni a csapat, és az idén sem lesz másként, most is a jól megszokott helyre megyünk. Nagyon kemény két hét áll előttünk.“